Így reagált a Fidesz-frakció Gyurcsány visszavonulására

Thumbnail for 6497718

Gyurcsány lemondásával semmi sem változik

reagált csütörtök délután a Fidesz országgyűlési frakciója arra a bejelentésére, hogy a DK elnöke visszavonul a közélettől, és lemond a pártja elnöki tisztségéről, frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról.

„A DK Dobrev Klárával az élen, ugyanúgy ukránbarát marad és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza párt és Magyar Péter” – olvasható a kormánypárti frakció Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Gyurcsány Ferencről azt is közölték csütörtökön, hogy a jövőben választásokon sem indul, Dobrev és ő pedig elválnak. Dobrev Klára arról tájékoztatta a párt elnökségét, hogy elindul a pártelnöki posztért.

Gyurcsány Ferenc több mint húsz éve meghatározó szereplője a magyar politikának. A 2010-es orbáni hatalomátvétel után egy évvel, 2011-ben lépett ki többedmagával az MSZP-ből, és alapította meg a DK-t, amelynek mostanáig az elnöke volt. 2005 óta volt tagja az Országgyűlésnek: előbb az MSZP, majd pártja megalakulása után a DK színeiben. 2018 óta volt a DK parlamenti képviselőcsoportjának a frakcióvezetője.

The post Így reagált a Fidesz-frakció Gyurcsány visszavonulására first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest