Kálloy Molnár Péter: Az Üvegtigris
A híres író tanácstalanul ült az üres füzet fölött. Az égvilágon semmi nem jutott eszébe.
„Úristen! – gondolta. – Lehet, hogy meg fogok halni! Nincs miről írjak. Kiírtam magamból a betűket. Az összeset!”
Kezdte hatalmába keríteni a kétségbeesés. Alkotói válságban többször volt már élete folyamán, de ilyen szorítást még soha nem érzett: elfogytak belőle a betűk! Kezdetben zöldfülű miskolci újságíróként könnyed témáknak is engedett. Írt a disznóvágásról, a falusi pletykákról, a focimeccsek hangulatáról. De a „Nagy Bumm” után – ő magában így hívta szerényen irodalmi berobbanását – csak igényes témákhoz nyúlt. Csupa megkérdőjelezhetetlenül fontos társadalmi probléma, filozófiai kérdés, a lét vagy nem lét dilemmája, a szerelem analizálhatatlansága foglalkoztatta az elméjét.
Mi az a Matiné?
Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.
A Matiné eddigi termését itt találni.
A siker nem maradt el. Nemcsak Magyarországon, de Németországban, Franciaországban, sőt angol nyelvterületen is falták a könyveit, lesték minden leírt szavát, az antikváriumokban a legvadabb várólisták első számú kiemeltje lett. Világsiker. Erről álmodott gyerekként, megkapta. Jöttek a könyvek, a meghívások: Berlin, London, Párizs, Róma. De két hete semmi! Nem szól a telefon, e-mailen csak hirdetések, ajánlatok esnek be. És már az egyik könyve is elérhető az egyik antikváriumban egy hete! A vég! Felkérés új könyvre semmi. Egyedül egy szakácskönyvhöz kérték, hogy írjon egy 4000 karakteres rövid írást. Ő, az irodalmi Nobel egykori nomináltja! És akkor még ez is. Nincs betű benne.
Az isztambuli piac, a Nagy Bazár fogalom. Fogalom nem csak a helyiek, de a világ minden pontjáról idesereglett turisták körében is. Kihagyhatatlan program. A Hagia Sophia mellett megosztott első hely. A The Times is ajánlja. A régi falak már mindent láttak itt: a bőrkabátok hegyeit, a vízipipák folyóit, a hamis Aladdin-lámpák valóságos városait, az eredeti (török) Levi’s farmerek alföldjeit, a távolba ordító rikkancsok világítótornyait. De „a mai nap más, mint a többi, ezt Te is jól tudod”, nyájas olvasó, mert ezúttal új termék jelent meg a piacon. Fülest kaptak az isztambuli árusok, Európában egy állatkertből elszabadult egy tigris, róla szólnak a hírek, vele van tele a sajtó, a turisták hátizsákjában ez a hír foglalja el a legnagyobb helyet. Hát Husszein, Jemal és Ali, a Nagy Bazár legfőbb marketingesei (csak másodállásban, hiszen a legnagyobb pultjuk is nekik van a piacon) kiadták a megrendelést: tigrist, minden mennyiségben! És reggel be is indult a migráció, a világ minden tájáról megérkezett a sok tigris. Az ordító, a szunyókáló, a cuki. Utóbbi szó szerint: cukorból van, elnyalhatóan kedves portéka. Pezseg a piac, órák alatt gazdára lel a sok tigris: az ordító, a szunyókáló, a cuki, a fa, a kő, a műanyag. Csak egy árválkodik a nap végére a nagy bazárban gazdátlanul: egy pici, üvegből készült példány. Ha illene állatra ilyet mondani, rettenetesen giccses, átlátszó, mégis tarka csíkos. Semmilyen állatkertbe be nem engednék, de még a svájci állatvédők is fintorognának, hogy ilyen korcsot nem vesznek be a menhelyre. Egy elkésett magyar anya a kisfiával mégis kiszúrja. A tigris családját már rég befogadták, ám a kis árva sem kerül másnap állami gondozásba, a kisfiú kihisztizte, hogy megvegyék a piac egyetlen tigrisét.
Az állat boldog volt. Világot látott, repült és végre nem szőnyegen. Aztán városnéző buszon (az éjszakai 8-ason) megnézte Budapestet. Boldog volt. Csak hát a szállás! Egy régi polcon kapott helyet, egy nagy lámpa mögött, ami kitakarta a panorámát. A budai polgári lakás miliőjéből semmit sem látott. Egyedül a lámpa hátára volt egy kis kilátása, amit nem véletlenül fordítottak a fal felé. Törött volt. Törés! Maga a rettegés egy üvegtigris számára, nagyapja, a háromlábú fatigris sokat mesélt erről. Amit nem látott soha, a szoba maga szép volt: régi bútorok és rengeteg könyv. Egy író lakása.
A híres író már két órája ült az üres füzet fellett. Már tudta, hová került kevés festék, amikor az oldalait nyomták, tudta, mekkorák a margók, mit lehetne csomagolni a lapjaival. Csak azt nem tudta, vagy inkább nem akarta elfogadni számtalan dicsőséggel teleírt füzet után, hogy lehetne netán írni is a papírtákolmányra. Dühében odadobta a polcra. A lámpa mögé. Épp az üvegtigrisre. Kettes számú főhősünk elborult. Mintha egy lövés érte volna a dzsungelben. Halálos lövés, azonnal zuhanni kezdett.
Estében lepergett előtte kis élete: ahogy születés után Jemal, a bazáros felkiált: „De szép lett!”, ahogy anyja, Jemálné (született Haszibe Görecski) azt mondja: „Dehogy lett, nézd már, de ronda!” (Ez utóbbi nagy törés volt számára, persze nem szó szerint, de a kis üvegszívében mindenképp egy hajszálrepedés!) Ahogy a testvéreit (féltestvéreit pontosabban, hiszen más apától voltak fából, kőből) elviszik a piacról, ahogy ablak melletti ülésen repül a 8-ason, ahogy a kisfiú ajándék gyanánt átnyújtja őt a híres írónak, ahogy a híres író álszenten azt mondja, „Jaj, de szép!”, majd elrejti a polcra, a lámpa mögé. Most meg dobálják egy füzettel! Elborult az agya, és sajnos kis üvegteste is. De nincs törés! A legjobb hír egy üvegtigris számára. Örömében megcsóválta a farkát. De semmi… A farka letört. Ordítani akart, de az író volt a gyorsabb: „Hát persze! Az üvegtigris! A giccs szinonimája!” (Ezt a szót nem értette a kicsi tigris, de az örömét ösztönösen érezte.) „Róla írok! Egy útszéli, vidéki kisbüfé lesz, a cégérén: Üvegtigris! Egybeírva.”
És dőltek a betűk az író tollából, de úgy, hogy a nyugdíjas Parker alig bírta akadozva a tempót. Legyen Rudolf Peti – ki más – a büfés, csupa egyszerű kajával a pultban: hotdog, rántott húsos szendvics, hamburger… Ez az! Az első mondat egy hülye vevőtől érkezzen, legyen mondjuk a Kálloy Molnár Peti: „Hamburger van?”, „Inkább hotdogot!”, „Mustárral vagy ketchuppal?”, „Ásványvíz van?”, „Hány bubis?”, és a többi. És folytak a karakterek a tollából: a helyi vadász, a helyi hülye, a helyi rendőr, a helyi spekuláns, a falusi ügyeskedő. Egy vidéki hely, amelynek kulináris és társadalmi csomópontja az Üvegtigris lakókocsibüfé egy horgásztó partján. A főhős, Lali a normalitás bástyája, hozzá képest mindenki a zakkant oldalon lesz. Ez az!
Az író végtelenül boldog volt. A tigris is. Még ott helyben visszaragasztották a farkát.
Filmet főzünk – legendás magyar filmek, ízes történetek
Koncepció: Tusjak Marianna
Partvonal Könyvkiadó, 2025
A vaníliafagyiról a Keménykalap és krumpliorr Bagamérije, a velős csontról a Szindbád ráérős polgári világa, a krémesről a Sose halunk meg Gyuszi bácsijának örökös vágtája, a borjúszegyről Az ötödik pecsét utolsó gondtalan vacsorája, a gombás hamburgerről az Üvegtigris keresetlen bádogbüféje, a juharszirupos pontyról a Liza, a rókatündér magyarosan egzotikus világa juthat az eszünkbe. Legendás filmek képsorai peregnek a szemünk előtt, és újra benne találjuk magunkat az adott mozi és korszak hangulatában. Az ételek, jelenetek és nevek sorát hosszan folytathatnánk. Olyan hosszan, hogy a maga is filmes Tusjak Marianna gondolt egyet, és felkért egy csupaszív séfet, valamint három tucat neves alkotót, hogy írásaikkal járuljanak hozzá ehhez a rendkívüli kötethez. Így született meg e különleges receptgyűjtemény, amely 37 filmes receptet és ugyanennyi kísérőszöveget tartalmaz olyan ismert rendezők, írók, színészek, művészeti szakemberek tollából, akiknek személyes közük volt az adott filmhez vagy a témájához. Nekik köszönhetően a Filmet főzünk jóval több lett, mint egy szakácskönyv. Igazi ünnepi kiadvány, amelynek olvasása nemcsak gasztronómiai, de filmtörténeti utazás is a javából!
Ahogy Rákóczi Feri műsorvezető és szenvedélyes szakács írja a kötet előszavában: “Itt az idő, hogy mi magunk álljunk neki, és alkossuk újra ezeket a fogásokat! Nem az örökkévalóságnak, csak azoknak, akikkel szívesen ülünk egy asztalhoz megbeszélni egy régen látott filmet, amiben volt egy remek étel…”
Aki kitalálta: Tusjak Marianna – Aki kifőzte: Királyi-Papp Nóra – Aki berendezte: Tamási Tamás – Aki befotózta: Kocsis Bence – Akik az írásaikkal fűszerezték: Bagota Béla – Bán János – Bányai Kelemen Barna – Bodrogi Gyula – Cserhalmi György – Deák Kristóf – Dombrovszky Linda – Fazakas Péter – Fazekas Ádám – Fekete Ibolya – Gárdos Péter – Gáspár Sándor – Grunwalsky Ferenc – Haumann Máté – Herendi Gábor – Horváth Viktória – Jancsó Nyika – Kálloy Molnár Péter – Kiss László – Koltai Róbert – Madarász Isti – Mátyássy Áron – Mentes Júlia – Nagy V. Gergő – Niszkács Anna – Nyáry Krisztián – Oroszlán Szonja – Pásztor Erzsi – Piskor Fanni – Rákóczi Feri – Seregi Zoltán – Szabó István – Téni Gábor – Tiszeker Dániel – Tóth Barnabás – Ujj Mészáros Károly – Vajda Pierre – Vinnai András.
The post Így született az Üvegtigris! first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
