Az eredeti nevén Pesti Állatkert 1866-ban nyitotta meg kapuit, és természetesen már akkor is voltak épületei. Tervezői nem is akárkik voltak, hanem a kor sokat foglalkoztatott építészei: Szkalnitzky Antal és ifj. Koch Henrik. Nevükhöz számos jól ismert alkotás fűződik szerte Magyarországon, így többek közt a debreceni Csokonai és a székesfehérvári Vörösmarty színház, a pesti Egyetemi Könyvtár, az Oktogon négy jellegzetes lakóháza vagy épp a híres Thonet-udvar.
Állatházaik igazodtak a kor pavilondivatjához, vagyis a svájci nyaralók és fürdőépületek stílusában, fűrészelt deszkadíszes oromzatokkal épültek. Ma már csak egy áll e kezdeti építmények közül, áthelyezve és jelentősen átépítve: a Bagolyvár. Igaz, ez pont nem a ligeti pavilonokra, inkább egy középkori vár romjára próbál hasonlítani – arra a helyre, ahol a baglyok éltek (legalábbis a 19. századi polgárok szerint).
Az állatkert eleinte tökéletesen olvadt bele a Városligetbe. Egyrészt a parkosítása szépen követte az akkorra már közkedvelt tájképi kert stílusát: lágy ívekben kanyargó sétányai, fás és gyepes területei és persze a tava is szépen illeszkedett a liget egészéhez.
Másrészt a használata is. Ezen a környéken akkoriban már a kötéltáncosok, körhintások, tűznyelők és a medvetáncoltatók uralták a terepet. Az új létesítmény szervesen kapcsolódott hozzájuk. A mutatványosok olyan fontos részét képezték az állatkertnek is, hogy a tőlük befolyt bevételből emeltek neki új díszkaput 1885-ben Gerster Kálmán tervei alapján.
Merthogy az állatkertet szinte a megnyitásától kezdve folyamatosan fejleszteni kellett. Az uralkodó, Ferenc József például 1867-ben – az ezévi koronázás és kiegyezés mellett ritkábban emlegetett cselekedeteként – bejelentette, hogy egy zsiráfot ajándékoz a Pesti Állatkertnek. Ez pedig egyből fejtörést okozott a gyűjtemény vezetőinek. Addig ugyanis csak kisebb állatok laktak a kertben, a jövevénynek otthont kellett teremteni. A költségek fedezésére sorsjátékot szerveztek, majd a befolyt összegből rohammunkában felhúztak egy új épületet. 1868-ban meg is érkezhetett az egzotikus vad a Lohr Antal tervei szerint épült zsiráfházba.
Ennek az épületnek egy részletét örökítette meg évekkel később Eötvös Loránd (aki nemcsak tudós, de szenvedélyes fotográfus is volt), az előtte álló híres vízilóval, Jónással. Jónásnak ekkoriban persze már épp úgy volt saját otthona, mint mondjuk Alinak, az elefántnak. Az 1876-ban emelt oroszlánházat pedig nem kisebb építész, mint Hauszmann Alajos, a Királyi Palota és az Igazságügyi Palota tervezője jegyezte.
Az állatkert ráadásul 1896-ban „metrómegállót” is kapott. A millenniumi ünnepségekre megnyílt kisföldalatti ugyanis eredetileg a Szépművészeti Múzeum tövében a felszínre jött, és úgy kerülte meg a tavat. Ezen a szakaszon pedig volt egy Állatkert nevű megálló, vagyis 1973-ig közvetlenül a főbejáratig metrózhattak a látogatók.
Ám, bármilyen sikeres is volt a létesítmény, az azt üzemeltető magánvállalkozás 1907-re csődbe ment. Ekkor vette át a főváros az állatkertet. Az új tulajdonos pedig egyből fejlesztésbe fogott: elhatározták, hogy modernizálják a kertet. 1909-ben három évre be is zárták, hogy aztán teljesen megújult formában nyissák újra.
A megújulás első lépéseként pedig minden addig emelt épületet lebontottak. Hogy miért? Nos, alighanem azért, mert az 1910-es években épp úgy tekintettek az 1860–70-es évek házaira, mint ahogy manapság tekintenek sokan az 1970–80-asokéira. Ahogy már többször megírtam: a negyven–ötvenéves házaknak nincs nagy becsülete.
Más kérdés, hogy ennek a változásnak köszönhetően – annak ellenére, hogy nívós alkotások, és nagynevű építészek munkáinak pusztulásával járt – született meg Budapest egyik legizgalmasabb és legfontosabb épületegyüttese.
Az új kert alapkoncepcióját Lendl Adolf, a neves zoológus dolgozta ki. Ebben a tervben tovább bővült a bemutatandó élőlények köre. Eleinte ugyanis csak madarakat és emlősöket tartottak az állatkertben, most viszont megjelentek a hüllők, kétéltűek, halak és a gerinctelenek is. Sőt, ekkor már a növények is kiléptek a „háttérszerepből”, nem véletlenül van 1912 óta az intézmény nevében a „növénykert” kifejezés is. (Az állatkert neve többször változott az alapítása óta, ma hivatalosan Fővárosi Állat- és Növénykertnek hívják – ritkán használt mókás rövidítése: Fánk.)
A tulajdonosváltásnak köszönhető, hogy az állatkertbe került a pálmaház, annak tervét ugyanis már régóta dédelgette a főváros (a pálmának amúgy is nagy divatja volt abban az időben). Potenciális helyszínként még a Gellérthegy is felmerült, de végül az újjászülető intézmény területén találtak neki helyet. Nem is akármilyet.
A hatalmas komplexum az akkor még működő Aréna (ma Dózsa György) úti bejárat felől fogadta a látogatókat. Kialakításában két nagyhírű kertész, Ilsemann Károly és Räde Károly is részt vett, az épületet pedig Végh Gyula tervezte. Bár vannak rajta szecessziós díszítések, alapvetően egy ízig-vérig modern épületről van szó. Tökéletesen funkcionalista, ráadásul hatalmas és összetett. Az igazi szenzációt a vele egybeépített akvárium jelentette, mely az első ilyen létesítmény volt Magyarországon. Az pedig, hogy a látogatók sötétített nézőtérről gyönyörködhettek a kivilágított akváriumok lakóiban, az egész világon párját ritkította.
Az új állatkert igazán ikonikus épülete a főbejárat lett. Bár, ami elsőre eszünkbe jut róla, azok Maugsch Gyula hatalmas elefántszobrai a közöttük ülő hajcsárokkal, valójában más állatok is megjelennek rajta. A Zsolnay-kupola tövében jegesmedvék ágaskodnak, a sarkain mandrillok ülnek, Róth Miksa üvegmozaik dzsungele felett pedig egy kócsag száll át. A csúcsát egy egészen különleges, térben újraértelmezett Budapest-címer díszíti.
Alaprajza tulajdonképpen megegyezik a régi kapuépületével, hiszen az építésze, Neuschloss-Knüsli Kornél annak az alapjait használta fel az újhoz. Az ő tervei szerint épült fel az állatkert másik legkarakteresebb épülete, a vastagbőrűek háza is – amit ma elefántházként ismerünk. A mesebeli, keleties stílusú alkotáshoz medence is tartozott, hiszen „vastagbőrűként” a vízilovak is itt kaptak helyet. A számtalan Zsolnay-díszítés mellett igazi éke a karcsú torony volt, amitől az Ezeregyéjszaka meséiben érezhette magát a látogató.
Ezt a tornyot azonban hiába keressük a Fortepan-képein. Alig három évvel a megépülte után, 1915-ben visszabontották, mégpedig diplomáciai okokból. Az Oszmán Birodalom – mely épp akkoriban a központi hatalmak tagjaként szövetségesünk volt – nem nézte jó szemmel, hogy egy állatházat egy vallási jelképükre emlékeztető, minaretszerű építmény díszít. A tornyot csak 1997-ben állították vissza kilátóként.
Neuschloss-Knüsli Kornél nem csak ennek a két épületnek, de az egész állatkertnek a vezető tervezője is volt, aki a házak többségét két nagyon fiatal, épp csak pár éve diplomázott építészre bízta. Nagyon jól tette! Kós Károly és Zrumeczky Dezső, akik ekkoriban az erdélyi népi építészet, a finn kortársak és az angol Arts & Crafts mozgalom bűvkörében éltek, épp azon fáradoztak, hogy megteremtsék a – sokak által magyarosként emlegetett – magyar nemzeti építészetet. Erre látszólag nem egy állatkert a legjobb terep, de ők éltek a lehetőséggel.
Állatházaik jelentős része a magyar népi építészet formáit követi. Ilyen például a fácános, a szarvasház, a bivalyház vagy épp a kalotaszegi templomokra hajazó, gyönyörű madárház (ma Ausztrálház). Elképzeléseiket legtisztábban persze a baromfiudvar (ma parasztudvar) nevű épületegyüttesnél tudták megvalósítani, ahol gyakorlatilag egy székely lakóházat raktak körbe gazdasági építményekkel a méhestől a galambdúcig. Ennek a kialakítása Lendl ötlete volt, aki arra gondolt, hogy a nagyvárosi ember már elszakadt a falusi élettől, szóval számukra éppolyan érdekes bemutatni a háziállatokat, mint a vadakat. Ezzel messze megelőzte korát, ugyanis a korabeli állatkertekben erre még nem nagyon gondoltak.
Érdekes vállalkozás volt a szintén népies formákat követő tejcsarnok is, ahol az egészséges táplálkozást és a tejtermékeket népszerűsítették. Mégpedig úgy, hogy az állatkerti kecskék tejét lehetett megkóstolni benne.
Kós és Zrumeczky ugyanakkor tervezett olyan házakat is, amelyek stílusukban az állatok eredeti élőhelyéhez igazodtak. A nagy-tó krokodilházát az indiai cölöpházak ihlették, a struccházat köralaprajzú, sivatagi kunyhók, a norvégházat a skandináv rönkházak, a lapostetős tömegével kifejezetten modernnek ható zsiráfházat pedig Afrika építészete. Ugyanakkor egyikük sem lógott ki a park összképéből. Egyrészt mert mindegyik a helyi szerves építészetből táplálkozott, másrészt mert szinte mindegyikbe csempésztek azért egy kis magyaros formakincset.
Az új állatkert leghatalmasabb, messziről is jól látható építményei a műsziklák lettek: a 22 méter magas kisszikla és a 34 méteres nagyszikla. Vasbetonvázukat Végh Gyula tervezte, a felületüket pedig Benke Gyula szobrász – nagy valószínűséggel Josef Botti közreműködésével. Ez megint egy szenzációs újítás volt, hiszen a világ első hasonló alkotása alig néhány évvel korábban készült el Hamburgban. Persze nem pusztán másolásról volt szó: a nagyobbik mintájául a székelyföldi Egyeskövet vették.
Az építmény belsejébe eredetileg bemutatótermet képzeltek el, de végül az állatkert vízellátását szolgáló tartály került bele. Egy évszázadon át ez volt a főváros legkülönösebb, jó ideig üzemen kívüli víztornya, mígnem 2012-ben meg nem nyílt benne a varázshegy – tulajdonképpen valóra váltva az alkotók eredeti koncepcióját.
Az új házakba természetesen új lakók is költöztek. Nagy látványosság lehetett például, amikor 1912-ben a Nyugati pályaudvarra érkező zsiráfokat saját lábukon, kötőféken vezették a Városligetbe. Voltak olyanok is, akiket nem nagyon lehetett így terelgetni. Jónást, a már emlegetett sztár vízilovat egy hatalmas, görgőkre helyezett faládában tolták át ideiglenes lakóhelyére. Pontosabban tolta át Bébi, az elefánt.
Van aztán egy lakója a kertnek, amelyik nem csak a nagy újjáépítést élte túl, de mind a mai napig találkozhatnak vele a látogatók. Ő a crô-magnoni előember. Egy szigorú tekintetű szobor, kezében marokkővel, ágyékán fügefalevéllel. Hivatalos neve: a Bosszú. Nagy valószínűséggel még 1899-ben került az állatkert tulajdonába. Tóth István szobrász (aki a hasonlóan morcosan néző Hunyadi-szobrot is készítette a Halászbástya tövébe) állítólag elégedetlen volt a mű első változatával, és, amikor ettől feldühödve belepillantott a tükörbe, meglátta magában a tökéletes előembermodellt.
A paradicsomi állapotok évtizedeken keresztül tartottak, még ha a világ eseményei (első világháború, világválság stb.) azért beszűrődtek az „édenkertbe” is. Az igazi nagy változást a második világháború jelentette. Pedig először még annak is volt hozadéka: egy szovjet katonák málhás állataként használt teve hadizsákmányként került az állatkert tulajdonába. Ám amikor a front elérte Budapestet, az itt is éppolyan végzetes volt, mint az egész fővárosban.
A lángok, a robbanások, a légnyomás, a vandalizmus és az élelmiszerhiány miatt szinte a teljes állomány elpusztult. 2500 állatból összesen 23 élte túl a bombázásokat, majd a több hónapos ostromot. Komoly károkat szenvedtek az épületek is, némelyikük teljesen tönkrement. A pálmaházból szinte csak egy fém csontváz maradt. A háború után fel is merült, hogy eladják ócskavasnak az egészet, hiszen nagy szükség volt akkoriban nyersanyagra az újjáépítésekhez. Szerencsére nem ez történt: 1952-ben, Sztálin születésnapján újra megnyitották.
A helyreállítás folyamatosan haladt – még ha olykor jelentősen le is egyszerűsítették Kós és Zrumeczky épületeit –, az elpusztult épületek pótlására azonban egészen az 1960-as évekig kellett várni. A teljesen megsemmisült bivalyház helyén felépült az új bölényház, a régi zsiráfház helyén pedig az új zsiráfház – mindkettő Kéri Gyula és Bodnár Ferenc tervei szerint. Ez a két épület a kor modern stílusát követte. Hogy miért nem az eredeti koncepció szerint rekonstruálták az állatházakat?
Nos, mint ahogy már írtam: a negyven–ötvenéves házaknak nincs nagy becsülete…
A két új épület közül kiváltképp a bölényház volt tetszetős, elsősorban a homlokzatát díszítő sgraffito miatt. Ma már azonban hiába keresnénk ezeket: mindkettőt lebontották 2010-ben. Ha utánaszámol az olvasó, nem kell magyaráznom miért… (Percz Jenő József ikonikus falképét szerencsére a majomház falán ma is megtekinthetjük.)
Érdekes intézmény volt az állatkert a szocializmus idején. Megőrzött egy csipetnyit a rég eltűnt, második világháború, sőt, talán az első világháború előtti Liget életéből is. Olyan hely volt, ahová a látogatók sokáig ünneplőben érkeztek. A pónifogatok, a perecesek, az akkor még teljesen elfogadhatónak tartott állatidomítás, az autók teljes hiánya és a régi épületek valamit visszacsempésztek a legvidámabb barakkba a boldog békeidőkből.
Aztán eljött a rendszerváltás, és a kilencvenes években új aranykora kezdődött az állatkertnek. Rengeteg fejlesztés mellett restaurálták a gyönyörű Kós–Zrumeczky épületeket, sőt, az elpusztultakat az eredeti tervek alapján újra felépítették. (A modern bölényház és a zsiráfház 2010-es bontása mellett ez is komoly érv volt.)
És csodák csodája, az építészszakma egyáltalán nem tiltakozott a visszaépítések, a „történelemhamisítás” miatt, inkább ünnepelte azt. Hogy miért? Ennek az lehet az egyik oka, hogy az 1912-ben elkészült állatkert egy óriási, összefüggő, szerves alkotás. Ebben egy-egy régi épület újraépítése olyan, mintha egy hatalmas kastély egyik részletét rekonstruálnánk, hogy az egész harmóniáját megőrizzük.
Izgalmas lenne ennek is bemutatni a történetét, ám a Fortepan képei csak a rendszerváltásig kísértek bennünket állatkerti sétánkon.
A cikk elkészítéséhez a linkelt forrásokon kívül Hanga Zoltán: Állatkerti műemlékek (Fővárosi Állat- és Növénykert, 2012) és Anthony Gall: Kós Károly műhelye (Mundus Magyar Egyetemi Kiadó, 2002) című könyvét, valamint a Fővárosi Állat- és Növénykert történeti ismertetőjét használtuk fel.
Írta: Zubreczki Ádám | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/allatkert-160
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail-címre!
The post Így született meg a világ legszebb állatkertje – 160 éves a Fánk first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
