Kemény János erdélyi fejedelem önéletírásából tudjuk, hogy egy alkalommal – még a megválasztása előtt – súlyos szükségbe jutott Medgyes város közelében: útja során ráesteledett, nem volt hajléka a hideg éjszakában. Szerencséjére a közelben cigányok táboroztak, akik befogadták, etették, itatták, szállást adtak neki, és olyan jól tartották, hogy a főúr érdemesnek tartotta lejegyezni emberséges viselkedésüket. A 17. században már biztosan jelen lévő sztereotípiák mellett a korabeli közvéleménynek volt egy „túlcsordulóan érzelmes népcsoport” benyomása is a cigányságról – amelynek tagjai nemcsak mesterségbeli tudásukkal, hanem katonaként is aktívan szolgálták a honvédelmet. Ezzel vesszük fel a magyarországi roma közösségek múltját feldolgozó sorozatunk fonalát ott, ahol az előző részt abbahagytuk: továbbra is az Erdélyi Fejedelemségben járunk, beszélgetőpartnereink pedig ezúttal is Dr. Oborni Teréz történész, az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet tudományos főmunkatársa, osztályvezetője és Dr. Rácz Balázs Viktor történész, az intézet tudományos munkatársa és az ELTE BTK Történelem Segédtudományai Tanszékének tanársegéde. Mindketten alapító tagjai az idén útjára induló, „A nemesség küszöbén: az alsóbb rétegek társadalmi és jogi sokfélesége a kora újkori Erdélyben” című kutatási projektnek, amelynek témájába a cigányság is beletartozik.

Cigány katonák és jólöltözött romák

Egyéb arisztokraták is hangot adtak pozitív véleményüknek. Bethlen Miklós későbbi erdélyi kancellár a 17. század végén kiadott önéletrajzában számolt be arról, hogy 25–30 jó, ifjú cigány lovas katona szolgált alatta, akikkel meg volt elégedve. Pénzért harcoló zsoldosok lehettek, és feltételezhetjük, hogy nem egyedi eset, hanem más birtokosok katonaságában, sőt végvárakban is szolgálhattak roma származású zsoldosok.

Az egyetlen, név szerint ismert – vagy legalábbis Istvánffy Miklós történetíró által ekként megnevezett – „cigány katona” a korszakból Lippai Balázs hajdúkapitány volt, a Bocskai-szabadságharc egyik főtisztje. Emellett – bár nem tartozik szorosan történetünkhöz – II. Rákóczi Ferenc fejedelem szabadságharcában is találunk cigány származású fegyverforgatókat.

A várakban is szolgáltak roma mesterek, elsősorban kovácsok. Kisebb, ám nagy mennyiségben szükséges vaseszközöket állítottak elő, egy 17. századi adat például arról tanúskodik, hogy puskagolyót készítettek a fogarasi vár számára

– mondja a 24.hu-nak Rácz Balázs Viktor. Hozzáteszi: gyakori lehetett a bevonásuk a honvédelembe, ugyanis a céhes mestereknél olcsóbban dolgoztak, ráadásul ott helyben, így nem kellett a patkót, szeget, golyót, miegymást messziről a várakba szállítani.

Ebből a korszakból Erdélyből ismerjük az egyik első ábrázolásokat is, egészen pontosan egy 17. század végén keletkezett, viseleteket bemutató képeskönyvből. Nyoma sincs a 19. század végén, 20. század elején készült, sztereotípiák szerint komponált rongyos, faluszéli képeknek: ezeken egy ünneplőbe öltözött, gazdagon díszített ruhát viselő cigány asszony, valamint egy csizmában, mesterségére utaló eszközzel (üsttel) ábrázolt férfi láthatók.

Beszédére nézve cigány

A „másság”, a különállás ugyanakkor már korszakunkban kitermelte a sztereotípiákat, úgy is fogalmazhatunk: a mai előítéletek gyökereit megtaláljuk a hódoltság korában. Alapjuk egyrészt a korszakban kiemelten nagy megbotránkozást keltő „bizonytalan” vallásosságuk lehetett: ha valakit cigánynak mondtak, hasonló sértésnek vette, mintha tolvajnak, boszorkánynak vagy hamis hitűnek nevezték volna.

Egy meghiúsult házasságkötés ügyében indított 1643-as perben például a menyasszony felsorolja, miért nem ment hozzá a vőlegényhez, az egyik ok az volt, hogy cigánynak nevezte őt. A férfi válaszában ezt nem tagadta, ám hangsúlyozta: nem nemzetségére vagy kereszténységére, hanem beszédére nézve mondta őt cigánynak. Számos ilyen és ehhez hasonló dokumentumot ismerünk, Rácz Balázs Viktor segít értelmezni, mely sztereotípiákról van szó. A nyilvánvalóan sok bizonytalanság mellett ezek szerint a korabeli emberek általánosításában a cigányok:

• nem gyakorolják kellő buzgalommal a keresztény hitüket, netán pogányok, illetve nem igazodnak a keresztény közösségek erkölcsi normáihoz („kereszténységére nézve cigány”);
• nem tartoznak a rendi társadalomban privilégiummal rendelkező egyik csoporthoz sem, különösen nem nemesek, hanem „vándorló”, „rongyos”, sátorban lakó, szegény felmenőkkel rendelkeznek („nemzetségére nézve cigány”, amely kifejezést tehát véletlenül sem etnikum szerinti megkülönböztetésként kell értékelni);
• hangosan, már-már kiabálva beszélnek, káromkodnak („beszédére nézve cigány”).

Fontos kiemelni, hogy mindez nem általános jellemző, hanem – mint minden sztereotípia – egy ismeretlen csoport felszínes ismeretéből, egyes tagjainak általánosításából származó vélekedés. Fordított helyzeteket is ismerünk, a kolozsvári Antal Tivadar, a forrás szerint „a fejedelem ötvös cigánya” például pert nyert Dézsi Györgyné ellen, aki nem akarta visszaadni a korábban zálogként kapott ezüstpoharakat, miután Antal rendezte az adósságát.

Itt érdemes megemlíteni azt is, hogy bár a korszakra vonatkozóan „bűnügyi statisztikák” nincsenek, a bírósági iratokat böngészve egyáltalán nem mondható kiugrónak a cigányok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma a korszakban. Ennek természetesen oka lehet a forráspusztulás mellett az is, hogy nem minden ilyen ügy került a különböző vármegyei és városi bíróságok elé, a faluszékén – és gyakran a földesúr törvényszékén is – pedig a szóbeli eljárás volt a jellemző. Az mindenesetre beszédes, hogy a korszakban kialakult sztereotípiáknak sem az erőszakosság, hanem inkább az ügyeskedés, a szabályok finom megkerülése és a fondorlatosság volt a lényegi eleme a fent felsorolt szempontok mellett. Ezeket a tulajdonságokat foglalja magában például a 16. században már felbukkanó „cigánykodik” kifejezés is.

Visszaéltek hatalmukkal a cigányvajdák

Az erdélyi országgyűléseken az 1558-as évben tűnnek fel először romák, amikor a gyűlés fejenként (családfőnként, azaz családonként) egy forintban határozta meg a cigányok adóját, aminek felét, 50 dénárt Szent György, a másik felét Szent Mihály napkor kötelesek megadni. A következő években ezt megismételték azzal, hogy minden sátoros cigánytól is be kell szedni ezt az összeget – a magyar és egyéb nemzetiségű jobbágyok is ugyanennyit fizettek.

Egy 1560-ban kelt törvénycikkből azt olvashatjuk ki, hogy a fenti szabályozás ellenére a gyakorlatban a vajdák különböző adókkal, egyéb behajtásokkal terhelték a cigányaikat, fogságra vetették, aki nem fizetett. Szapolyai II. János választott király – ekkor még nem fejedelem, illetve sokan János Zsigmondként ismerik – meg akarta védeni ettől az egyszerű roma embereket, ezért

megparancsolta a vajdáknak, hogy a fenti egy forinton kívül semmi mással ne merjék terhelni a sátoros cigányaikat. 1562-ben pedig arra utasította őket, hogy a cigányok szokásait és szabadságát tartsák tiszteletben, és elégedjenek meg a törvény által megszabott adókkal

– fogalmaz lapunknak Oborni Teréz.

A cigányvajdák hatalmaskodtak az alájuk rendelt közösségeken, visszaélhettek hatalmukkal, méghozzá oly mértékben, ami már az uralkodó érdekeit is sértette – sorozatunk e részében írtunk arról, hogy ezeket vajdákat nem a közösség választotta a saját tagjai közül, ahogy azt ma tudni véljük, hanem a hatalom jelölte ki őket. Úgy tűnik azonban, hiába volt az uralkodó és az országgyűlés akarata, a törvény szava, a vajdák továbbra is visszaéltek a hatalmukkal. Ezért aztán Báthory Zsigmond országlásának idején, 1588-ban, a fejedelem kivette a cigányokat a vajdák joghatósága alól, és megszüntette az intézményt, a romák adófizetési kötelezettségét pedig az országgyűlésen hozott törvény értelmében – átmenetileg – ugyancsak megszüntették.

Van cigányvajda, vagy nincs cigányvajda?

A vajdaság léte, nemléte azért érdekes és kusza történet. Az országgyűlés 1600-ban, majd 1607-ben ismételten kimondta a tisztség megszüntetését, ennek ellenére számos iratban feltűnnek. A kolozsvári városi tanács például a városi cigányok vajdájának parancsolta meg, hogy ne engedjen további cigány csoportokat letelepedni, mert gondatlanul felépített kalibáik komoly tűzveszély veszélyét rejtik.

Ugyancsak kolozsvári forrás pedig bizonyos Berk vajdát említ egy zálogügylet kapcsán. Sőt, 1635-ben ismét az országgyűlés foglalkozott a vajda kérdésével egy határozatban, amely kimondta: a vajdai kinevezés már nem élethosszig, hanem megszabott időre szólt. A helyzet tehát meglehetősen homályos, további forrásokra, ám leginkább célzott kutatásokra lenne szükség a tisztázásához.

Oborni Teréz azonban igyekszik némi fogódzót adni: „Arra gondolok, bár nem több hipotézisnél, hogy a fejedelem által kinevezett vajdai hatalom megszűnt, de adott földesurak vagy városok mégiscsak kineveztek vajdának nevezett tisztviselőket, akik a területükön letelepedett roma közösségeket képviselték.”

Vasműves, aranymosó és zenész

Országgyűlési végzésekből egyes mesterségeket is megismerhetünk, ilyen például a vasműves, a rézműves, a kalános, a lovász, a nyerges (ez valójában bőrművességet jelentett) és az aranyásó cigány. Utóbbit ne „magánvállalkozásként” képzeljük el, hanem bányában végzett munkaként: a bányák birtokosai környékbeli embereket fogadtak fel, akik cserébe nemcsak mentesültek a kötelező jobbágyszolgáltatások alól, hanem még fizetséget vagy egyéb juttatásokat is kaptak.

Hasonló gyakorlat mentén alkalmaztak gyakran cigány férfiakat aranymosóként, Tordáról vannak erre vonatkozó adataink a korszakból. A várost is átszelő Aranyos-folyó nem véletlenül kapta a nevét

– emeli ki Oborni Teréz.

És, ha mesterségek, akkor zene, már ebben a korai időszakban is. A II. Rákóczi György és Báthory Zsófia 1643-as menyegzőjéről beszámoló tudósítás szerint három rendbéli muzsika szólt: magyar, német és cigány. Utóbbiak elsősorban hegedűn játszottak, de fúvósok is feltűnnek a forrásokban, és szintén cigány zenészekről számolnak be Thököly Imre udvartartásának naplói, részletezve a fizetségüket – itt írtunk arról, hogy ez még nem a mai értelmezés szerinti cigányzene volt, az majd a magyar nemzeti ébredéssel született meg és tarolt.

Nincs kizárva, hogy már a II. Rákóczi György előtti időkben is alkalmaztak cigány muzsikusokat a fejedelmi udvarban, és nem csak ott. Apor Péter főispán, történetíró a 17. század végéről, a 18. elejéről örökítette meg a szokást, hogy farsangkor az emberek némi bort a hónuk alá csapva jöttek-mentek egymáshoz, és ilyenkor maguk mellé ültettek néhány cigány hegedűst is a szánra. Mindezek alapján biztosra vehetjük, hogy cigány zenészek a társadalmi piramis aljáig haladva minden réteget szórakoztattak.

Sem jobbak, sem rosszabbak

Végezetül pedig a rendelkezésre álló források, a pontszerű adatok – országgyűlési végzésektől a perekig, önéletrajzoktól az urbáriumokig – arra engednek következtetni, hogy az Erdélyi Fejedelemség cigány lakosainak egy jelentékeny része a 17. század végére letelepedve élt. Jobbágyokként, mesteremberekként vagy idénymunkák elvégzésével tartották fenn magukat, szakmai tudásuk és alacsony áraik meglehetősen keresetté tették őket.

A feudális társadalom határvonalán, gyakran azon túl éltek, rendelkeztek alapvető jogokkal és kötelességekkel, de helyzetük csoportként nem értelmezhető a korabeli rendiség keretein belül. Sem jobbak, sem rosszabbak nem voltak más nemzetiségek tagjainál, „másságuk”, azaz eltérő szokásaik, vallásgyakorlatuk, életmódjuk okán azonban már ekkoriban sztereotípiák születtek velük szemben, de ezzel együtt is a kora újkori erdélyi társadalom szerves részét képezték, akiknek jelenlétéből, munkájából az egész közösség profitált.

Sorozatunk következő része a hódoltság korabeli Magyar Királyság, azaz a Habsburg kézbe került nyugati és északi területek roma lakóiról szól, továbbra is egyedi esetekből, ránk maradt személyes történetekből következtetünk az összkép egyes nagyobb elemeire. Addig is a már megjelent epizódok:

• Cigány vagy roma: kik a magyarországi cigányok?
• Iszlám hódítás elől menekültek a cigányok Indiából
• Hogyan léphettek Magyarországra az első cigányok?
• A magyar király emberei voltak a cigányok
• Káli ősanya szülte Manust, az első cigány férfit
• Létezik-e roma nemzet?
• A cigányvajda nem az volt, akinek a legtöbben tudni véljük
• Miért vándorolhattak a cigányok?
• Miről rendelkezik a cigányok törvénye?
• Valóban a cigányok vérében van a muzsika?
• Elkezdett kinyílni a cigány skatulya
• Halált kértek a túri roma gyilkosaira a 17. században

The post Így védték cigány mesterek és katonák az erdélyi hazát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu