A közösségi média korában, amiről nincs felvétel, az nem is létezik. Az, hogy valaki álomkörnyezetben megkéri a barátnője kezét, például Szantorinin, az is csak akkor létezik – okozzon bárminemű kellemetlenséget is – , ha erről van egy csodálatos videó, amit majd fel lehet tölteni a TikTokra és az Instagramra. Néha legalábbis ez az ember megérzése.
Nem véletlenül az egyik, ha nem legismertebb görög szigetet hoztuk fel példaként az előbb, az utóbbi napokban nagy figyelmet kapott egy videó, ahol egy férfi éppen térden állva, gyűrűvel a kezében kérdezi meg a láthatóan meghatott barátnőjét, hozzá megy-e. Alig megrendezett.
Csakhogy, a nagy pillanatban a képbe sétál előbb egy nő, majd egy valamilyen csokis szeletet majszoló férfi is. Nem veszik észre, hogy éppen rossz helyre sétáltak és álltak meg.
Eljegyzés 10/10
Időzítés 0/10
Az emlék megfizethetetlen
– olvasható a pár videóján, akik azt írják, az eljegyzésük véletlenül egy Snickers reklám lett, a kommentelők pedig dühösek, hogy nem vette észre az idősebb pár, hova sétálnak be, mások viszont nyugalomra intenek, miszerint nem a fiataloké a világ, és lehet a csokisok nem is vették észre, milyen helyzetbe csöppentek.
Ugyanakkor két dologra még felhívnánk a figyelmet. A szelet láthatóan nem Snickers, hanem valamilyen csokibevonatos müzliszelet, a másik, hogy a videó annyira „tökéletes”, hogy felmerül, az időzítés egyáltalán nem véletlen, vagy egyenesen szerkesztett a videó.
The post Ilyen egy álomeljegyzés – ó, mégse first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu