Mezzogiorno. Így hívják az északi olaszok – kissé lenéző kifejezéssel – a déli olaszokat. Olaszország valódi csizmája, a Rómától délre fekvő területek, valamint a két nagy sziget, Szicília és Szardínia értendők alatta. Maga a szó delet jelent, részben a délebbre fekvő területek napos időjárására, részben az északiak által a déliekre vetített sztereotípiákra érvényes. Eszerint délen az olaszok lusták, korruptak, nem értenek semmihez. Nem is egy nép ez tulajdonképpen, mondják régóta az északiak.
Ám ahogy a Risorgimento próbálta egyesíteni Olaszországot, úgy igyekszik meghaladni az ilyen ellentéteket a pragmatikus populizmus is. Matteo Salvini, a Liga vezetője korábban bőven esélyes volt arra, hogy Olaszország miniszterelnöke legyen, csakhogy az igazi populista hullámot nem tudta meglovagolni, mert jött helyette valaki, aki tehetségesebb volt nála.
Giorgia Meloni a modern Olaszország egyik legstabilabb politikai vezetője, Silvio Berlusconi óta nem volt olyan olasz vezető, aki ennyire ügyesen lavírozott volna odahaza. Márpedig a modern Olaszország nem a stabil kormányokról híres. Ha az elmúlt hatvan évet nézzük, a miniszterelnökök átlagosan hivatalban töltött ideje kicsit több mint egy év. Senki nem gondolta volna ezt egy olyan jelöltről, aki Benito Mussolini örököseivel indult közös pártban.
Főleg nem gondolhatta ezt Salvini, aki viszont egészen máshogy kezdte a politikai karrierjét. Először a Liga egy korábbi verziójában, az Északi Ligában tűnt fel, ami pont azt a délellenes indulatot próbálta meglovagolni, amit korábban említettünk. Az Északi Liga Milánóban és környékén volt igazán sikeres – ezek az északi városok adják Olaszország ipari és gazdasági teljesítményének nagy részét. Ebből a szempontból összehasonlíthatatlanok a déli részekkel, különösen Calabriával és Szicíliával, a legelmaradottabb régiókkal.
Pont ezért érdekes, mekkorát is váltott Matteo Salvini.
The post Íme a pragmatikus populizmus hídja first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
