Indítványozták annak a 25 éves K. Patriknak a letartóztatását, aki néhány nappal ezelőtt több mint száz késszúrással végzett egy 37 éves férfival a Havanna-lakótelepen – tudta meg a 24.hu.
Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy az ügyészség szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt indítványozta az emberölés bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását.
K. Patrik a lakótelepen ismerkedett meg a későbbi áldozatával. Együtt italoztak a fiatal Havanna utcai albérletében, ahol július 20-án hajnalban a fiatalember valamiért kést ragadott, és több mint száz szúrással és vágással lemészárolta a 37 éves férfit.
A fiatal férfi kedd délután tett bejelentést arról, hogy két nappal korábban megkéselte az alkalmi ismerősét. K. Patrik nem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, és semmilyen magyarázatot nem adott a tettére. Úgy tudjuk, hogy nincs bejelentett munkahelye és korábban eljárás volt ellene kábítószer birtoklása miatt. A rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja a gyilkosság körülményeit.
The post Indítványozták annak a fiatalnak a letartóztatását, aki több mint száz késszúrással végzett egy férfival a Havannán first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu