iPhone 17: most mutatkoznak be az Apple új okostelefonjai

Az Apple idén szeptember 9-én, magyar idő szerint este 7 órától kezdődően mutatja be legújabb készülékeit. A kínálatban idén egy komolyabb változtatásra is sor kerül, ugyanis az alapmodellnek, vagyis az iPhone 17-nek nem lesz klasszikus értelemben vett nagyobb, Plus változata. Ehelyett a Samsung szupervékony mobiljára válaszolva egy iPhone 17 Air nevű készülékről rántja le a leplet a cupertinói techóriás.

A készülék a hírek szerint 5,55 milliméteres vastagságával a valaha volt legvékonyabb iPhone lehet. Ez azonban kompromisszumokkal is járhat: főleg a kamera és az akkumulátor terén. A már említett két mobil mellett természetesen érkezik a csúcskategóriás iPhone 17 Pro és Pro Max is, amiknek a legnagyobb újítása már első látásra szembeötlő: a kamerasziget hagyományosan bal oldalt található kis kockája ugyanis téglalappá változott, és a hátlap komplett felső részét kitölti.

A legfontosabb kérdés azonban, hogy mennyibe kerülnek majd az új iPhone-ok. Donald Trump vámháborúja ugyanis az előzetes pletykák szerint megdobhatja a készülékek árait, amit itthon is érezni fogunk.

A cupertinói vállalat ugyanakkor nemcsak iPhone-okat mutat be az este folyamán. A pletykák szerint új Apple Watch modelleket is piacra dob az almás cég: az Apple Watch Series 11 alapmodell mellett várhatóan az Apple Watch Ultra 3 is terítékre kerül. Míg előbbinél csak kisebb ráncfelvarrások várhatók, addig utóbbi új, a korábbinál jóval erősebb processzort kaphat. Emellett bemutatkozhat a műholdon keresztüli SMS-küldése lehetősége, ami főleg a sportolóknak és a túrázóknak lesz hasznos.

Tim Cook és csapata új fülhallgatókról is lerántja a leplet. Hogy ez pontosan mit jelent, az egyelőre kérdéses, hiszen az AirPods negyedik generációja tavaly debütált. A prémium kínálat ugyanakkor három éve nem frissült, így a legnagyobb esély arra mutatkozik, hogy az Apple az AirPods Pro 3 bemutatásával nyitja meg az eseményt.

Cikkünk folyamatosan frissül.

The post iPhone 17: most mutatkoznak be az Apple új okostelefonjai first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest