Az Apple idén iPhone 17 néven dobta piacra a legújabb okostelefon szériáját (meg ugye volt az iPhone Air), jövőre értelemszerűen az iPhone 18 modellek várhatók, 2027-ben viszont nem lesz iPhone 19 – írja nemzetközi forrásokra hivatkozva a Mobilaréna.
A bennfentesek szerint két év múlva az Apple ugrani fog egyet a számozásban, és a hagyományos őszi bemutatón már iPhone 20 néven leplezik le az új készülékeket. Ennek olyan szempontból van értelme, hogy 2027-ben lesz az első almás okostelefon bemutatójának 20. évfordulója, és a friss telefonok is erre a jubileumra reflektálnának.
Útmutató laikusoknak
A 24.hu rendszeresen közöl egy vagy több telefonra koncentráló teszteket, és ezek – a mostani cikkünkhöz hasonlóan – tele vannak olyan információkkal, amelyek a témában jártasak számára teljesen egyértelműek, a laikusoknál viszont fejvakaráshoz vezethetnek. 1500 nit, IP68-védelem, UFS 2.1, rekeszérték, Wi-Fi 6, eSIM kompatibilitás, HDR, 120 Hz. Ha akad köztük legalább három, amelyekről fogalma sincs, hogy mit jelentenek, akkor részletes útmutatónk épp önnek való. Érdemes kattintani, hiszen többek között ezeket is el- és megmagyarázzuk, hogy a következő telefonvásárlásnál minden részletet illetően képben legyen.
Mindez ráadásul nem idegen az Apple-től, korábban is volt rá példa: az iPhone X az első iPhone tizedik évfordulója előtt tisztelgett, ráadásul ha visszaemlékszünk, nem volt iPhone 2 sem, hiszen a 2007-es első mobilt rögtön az iPhone 3G váltotta.
iPhone modellek az évek során:
- 2007 – iPhone
- 2008 – iPhone 3G
- 2009 – iPhone 3GS
- 2010 – iPhone 4
- 2011 – iPhone 4s
- 2012 – iPhone 5
- 2013 – iPhone 5s és iPhone 5c
- 2014 – iPhone 6 és iPhone 6 Plus
- 2015 – iPhone 6s és iPhone 6s Plus
- 2016 – iPhone SE (gen1), iPhone 7 és iPhone 7 Plus
- 2017 – iPhone 8, iPhone 8 Plus, iPhone X
- 2018 – iPhone XS, iPhone XS Max, iPhone XR
- 2019 – iPhone 11, iPhone 11 Pro, iPhone 11 Pro Max
- 2020 – iPhone SE (gen2), iPhone 12, iPhone 12 mini, iPhone 12 Pro, iPhone 12 Pro Max
- 2021 – iPhone 13, iPhone 13 mini, iPhone 13 Pro, iPhone 13 Pro Max
- 2022 – iPhone SE (gen3), iPhone 14, iPhone 14 Plus, iPhone 14 Pro, iPhone 14 Pro Max
- 2023 – iPhone 15, iPhone 15 Plus, iPhone 15 Pro, iPhone 15 Pro Max
- 2024 – iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro, iPhone 16 Pro Max
- 2025 – iPhone 16e, iPhone Air, iPhone 17, iPhone 17 Pro, iPhone 17 Pro Max
The post iPhone 19 már nem lesz first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





