Irán szerint a fordói, natanzi urándúsító üzemek, illetve az iszfaháni uránátalakító elleni támadások a nemzetközi jog megsértését jelentik, ezért felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el azokat. A térségért felelős iráni katasztrófavédelmi hatóság az amerikai csapások után azt írta, a Teherántól délre található fordói urándúsító létesítmény körzetében nem fenyegeti veszély a civil lakosságot. Az iráni sajtó szerint a helyi hatóságok mindhárom érintett helyszínt illetően megerősítették, hogy éjjel robbanások voltak az atomlétesítmények közelében. A nukleáris ügyekkel foglalkozó szaúd-arábiai hatóság vasárnap az X közösségi oldalon azt közölte, hogy a Perzsa(Arab)-öböl térségében fekvő országok környezetében nem érzékelték radioaktivitás nyomait. Mohszen Rezai, az iráni elitegység, a Forradalmi Gárda egyik nyugalmazott tábornoka néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Teherán már a múlt héten kezdődött izraeli támadások előtt máshová szállította és biztonságba helyezte uránkészletét a célba vett atomlétesítményekből, írta az MTI. A CBS News szerint a támadást az amerikaiak előre jelezték Iránnak, közölték azt is, hogy nem tervezik megdönteni az iráni rezsimet.
The post Irán: nincsenek veszélyben a civilek first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu