Egy korábban ismeretlen molekulának adhat otthont a Pluto, illetve a Szaturnusz Titan nevű holdja. A James Webb űrtávcső megfigyelései szerint ezeknél az égitesteknél ugyanis nem észlelhető a fény egy bizonyos hullámhossza, amely minden más vizsgált objektumnál kimutatható.
A világegyetemben létező összes kémiai elem és molekula elnyeli az elektromágneses sugárzás bizonyos hullámhosszait, éppen ezért a csillagászok gyakran az égitestek által visszavert fényt elemezve igyekszenek megállapítani, hogy milyen anyagok lehetnek jelen rajtuk. Például a molekuláris oxigén 230 nanométeres hullámhosszon nyeli el a fényt, ezért ha egy bolygó ezen a hullámhosszon nem ver vissza fényt, a kutatók biztosak lehetnek abban, hogy a bolygó légköre oxigént tartalmaz – magyarázza a Live Science.
Kutatók egy csoportja most a James Webb űrtávcső megfigyeléseit elemezve a Titan és a Pluto esetében is hiányt fedezett fel nagyjából 5,11 mikrométeres hullámhosszon, ami nem egyezik meg egyik ismert molekula elnyelési hullámhosszával sem. Idén júniusban publikált tanulmányuk szerint a különös jelenségért egy eddig ismeretlen molekula lehet a felelős, amely mindkét égitest felszínén megtalálható. A megfigyelésekből az is látszik, hogy a Plutón jóval nagyobb számban lehet jelen, mint a Titanon.
A rejtély megfejtésében a NASA Dragonfly helikoptere segíthet majd, amelyet a tervek szerint 2028-ban indítanak útnak a Titan felé. Az eszköz várhatóan 2034-ben érkezik meg a holdra, és mintegy 2,5 éven keresztül fog üzemelni rajta.
További csillagászati híreink alább elérhetők:
- Ez a bolygó valahogy túlélte csillaga pusztulását
- Óriásgalaxis születését figyelték meg a távoli világűrben
- Példátlan fotó készült galaxisunk szívéről
- Bizonyítékot találtak a feketelyuk-csillagok létezésére
- Feltérképezték az Uránusz rejtélyes felső légkörét
The post Ismeretlen anyagot azonosítottak a Plutón first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





