Istenes Bence azt mondja, Varga Viktoron kívül senki nem vállalt el ellene meccset a Hell Boxing Kingsben

Thumbnail for 6612919

Áprilisban derült ki, hogy Istenes Bence idén is ringbe száll a Hell Boxing Kingsben, egy hónappal később pedig Varga Viktor neve is feltűnt a versenyzők között. A műsorvezető és az énekes augusztus 23-án lépnek majd ringbe egymás ellen, a mérkőzéssel kapcsolatban Istenes nemrég az Instagram-oldalán szólalt meg egy videóban. Mint mondta, nem fog két-három súlycsoporttal nehezebb emberekkel bunyózni csak azért, hogy bebizonyítsa, mennyire kemény gyerek, és felelőtlenségnek is tartaná, ha így tenne kétgyerekes apaként.

Én 70 kiló környékén vagyok, ebben a súlycsoportban nagyon szívesen bunyózok bárkivel, de feljebb nem szeretnék

– válaszolta követői érdeklődésére.

Lehet, hogy sokan azt gondoljátok, hogy jaj, hát az Istenes Bence ellen még anyám is bunyózna, de képzeljétek el, hogy a Hell két-három hónapon keresztül keresett ellenfeleket itt a celeb kategóriában. És írd és mondd, senki nem vállalta el a mérkőzést. Még akkor sem, hogyha kifelé esetleg mást mondanak emberek, meg azt mondják, ó persze, bármikor bunyozóm én veled, tesó, ne szórakozz már

– mesélte Istenes, aki szerint aztán ha megcsörrent az értintettek telefonja, hirtelen mindig akadt fontosabb dolguk: el kellett vinni a kutyát kozmetikushoz, vagy épp be volt gyulladva az illető foga.

Egyetlenegy ember vállalta el a mérkőzést, az pedig a Varga Viktor volt. Csak azért, mert látom, hogy sokan a Varga Viktort leírják, hogy ó, miért pont a Varga Viktor ellen bunyózik. Hát elmondom nektek, hogy azért, mert egyrészt ő az, aki elvállalta, másrészt ő a Sztárboxnak a bajnoka. Tehát ebben a kategóriában, ebben súlycsoportban senkinek nem sikerült őt legyőznie, és azt a versenyt, amit nekünk sajnos nem sikerült megnyernünk, azt ő megnyerte. Tehát annyira rossz csak nem lehet ez a csávó.

A műsorvezető a téma kapcsán hozzátette, azt is látja, mennyire elszánt és céltudatos az énekes, aki nagyon meg akarja őt verni.

Ez abszolút nem lesz egy olyan könnyű mérkőzés, mint azt sokan gondolják, és nem is fogom hagyni, hogy ezt elhitessék az emberekkel. Illetve velem, legfőképpen velem, hogy ó, hát ez egy könnyű mérkőzés lesz. Nem. Viktor egy nagyon kemény harcos, gyerekek. Fura mozgása van, azzal egyetértek, de nagyon kemény harcos. Nagyon offenzív bunyója van, fordított alapállású, és még sorolhatnám, fizikai állapota nagyon rendben van.

Bejelentkezése végén Istenes Bence ismét hangsúlyozta, hogy szerinte nem néz könnyű meccs elé, és nem is ilyenre készül, ahogy az élete más területein sem jellemző rá komolytalan hozzáállás. Ellenfeléhez hasonlóan pedig neki is feltett szándéka, hogy győztesként távozzon a ringből.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Istenes Bence (@benistenes) által megosztott bejegyzés

Varga Viktorról legutóbb a múlt héten jelent meg cikkünk, ekkor az énekes az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy élő sáskából készített rántottát.

Kapcsolódó

The post Istenes Bence azt mondja, Varga Viktoron kívül senki nem vállalt el ellene meccset a Hell Boxing Kingsben first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest