Itt egy laptop, ha MacBookot szeretne, de nem tud Windows nélkül élni

Az Apple-t lehet szeretni meg utálni is, viszont azt még az utóbbi érzelmi póluson lévő felhasználók is elismerik, hogy az almás vállalat a fennállása során már jó néhány alkalommal törte meg az aktuális status quót a milliók által használt technológiai eszközök piacán. Bár nem a 2007-ben debütált iPhone volt az első okostelefon, de ez a készülék indította el a mára megkerülhetetlen kütyük korszakát, és, ha nem is ekkora léptékű, de mindenképpen jelentős fordulat volt az is, mikor a saját fejlesztésű, ARM architektúrát használó M-chipek bevezetésével a vállalat megtörte az x86-alapú processzorokkal dolgozó AMD és Intel uralmát ebben a szegmensben.

Ahogy az lenni szokott, ebben az esetben sem az Apple találta fel a spanyolviaszt, hiszen korábban a Microsoft is próbálkozott ARM-es chipet használó eszközök bevezetésével, de a konkurenciát leköröző teljesítmény, illetve a szoftverkompatibilitás terén a Tim Cook vezérlete alatt készült MacBook-gépek hozták el az áttörést. Ami oda vezetett, hogy a konkurens gyártók is bátrabban nyúltak az ARM-hez, és a Qualcomm Snapdragon X processzorok egyre több gépben jelentek meg.

A tajvani gyártó egyik legújabb chipje, a Snapdragon X2 Elite Extreme került az Asus Zenbook A16-ba is, cikkünkből pedig kiderül, hogy egy ilyen chippel mire lehet számítani egy Windows 11 operációs rendszert használó laptop esetében.

The post Itt egy laptop, ha MacBookot szeretne, de nem tud Windows nélkül élni first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest