1.

Sötét volt már, amikor leszállt a vonatról.

„Soha nem lesz könnyebb” – járt a fejében, miközben az üres utcákon gyalogolt.

Már nem gondolt a menekülésre. Hiába gyártott kifogásokat heteken keresztül, miért ne jöjjön, egyik sem működött. A teste egyszerűen önállósította magát.

A Mindszentek megint a kisvárosban találta, mint mindig az elmúlt tíz évben. Az ünnep nem engedte el.

Sokáig állt a ház előtt, ahol felnőtt. Mállott a vakolat, és a lehúzott redőnyök rohadtak az ablakokon.

Kinyitotta az ajtót, és a konyhába ment, hogy igyon valamit. A csap szörcsögött és rozsdát köpött, a falakban megremegtek a csövek. A ház hosszú álmából ébredt.

„Azt hittem, már nem is jössz.”

A gyomra görcsbe rándult a hang hallatára, majdnem kiejtette a kezéből a poharat. Megfordult. A konyhaajtóban egy ráncos öregasszony állt, otthonkában.

„Szia, anya.”

„Ne sziázz nekem. Késő este van, és reggel itt kellett volna lenned.”

„Ne haragudj, csak most tudtam jönni.”

„Tudod, hogy vízteleníteni kell a csöveket, de szartál rá. Nekem kellene megcsinálnom?”

„Nem, anya, megcsinálom, ne aggódj.”

A nő leült a konyhaasztalhoz. Ráncos arcából hidegen világítottak kék szemei.

„Hogy vagy, anya?” – kérdezte a férfi, és leült vele szemben.

„Ne tegyél úgy, mintha érdekelne.”

„De érdekel, anya.”

The post Jászberényi Sándor hírlevele: Mindszentek first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu