Játékpisztollyal fenyegette az üzletvezetőt egy nyugdíjas, hogy ne kelljen kifizetnie a kiszállított centrifugát

Játékpisztollyal fenyegette meg az egyik háztartási gépeket forgalmazó üzletnek a vezetőjét egy kalocsai nyugdíjas, hogy ne kelljen kifizetnie a házához kiszállított centrifugát. A rendőrség közleménye szerint szerdán kaptak bejelentést arról, hogy fegyverrel fenyegette meg egy vásárló az üzletvezetőt.

Az áldozat elmondása szerint a 70 éves férfi nem fizette ki a centrifuga árát a kiszállításkor nem rendezte, mert a futár elfelejtette azt elkérni. A félreértés tisztázása érdekében az üzlet vezetője felkereste a vásárlót, akit a futár korábban telefonon értesített, így a látogatás nem érte váratlanul.

Az eladó a ház előtt parkolt le, amikor észrevette, hogy a férfi néhány méterrel arrébb egy fegyvernek látszó tárgyat tart a kezében. Az üzletvezető ijedten közölte érkezésének okát, azonban a vásárló ingerülten azt mondta, hogy a terméket már kifizette, majd felszólította, hogy távozzon. Az üzletvezető elhajtott, és értesítette a rendőrséget.

– közölte a rendőrség.

A rendőrök több egységgel vonultak a helyszínre, ahol megállapították, hogy a fenyegetéshez használt tárgy egy játékpisztoly volt. A 70 éves férfit önbíráskodással gyanúsították meg. Az idős férfi elmondta, hogy megbánta tettét, és attól tartott, hogy a centrifugát kétszer kell majd kifizetnie.

The post Játékpisztollyal fenyegette az üzletvezetőt egy nyugdíjas, hogy ne kelljen kifizetnie a kiszállított centrifugát first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest