Játékra kiváló a ViewSonic 2K-s monitora, csak mozgatni ne kelljen

Thumbnail for 6384100

Még decemberben próbáltuk ki a Logitech egyik legújabb, videójátékokhoz készült kormánykerekét, amihez egy Xbox Series X konzolt, illetve egy kifejezetten gamereknek gyártott monitort hívtunk segítségül. Utóbbi a kijelzők terén nagyágyúnak számító ViewSonic egyik 100 ezer forint alatt beszerezhető modellje volt, ami a képességeit illetően tökéletes volt a feladatra, ugyanakkor használat közben (ismét) kiderült, hogy a játékra optimalizált kijelző egy monitor esetében még nem minden.

Szajki Bálint / 24.hu

Van képe hozzánk

A megjegyezhetetlen nevű VX2758A-2K-PRO nem nevezhető csúcsmodellnek (mondjuk ez már az árából is világos), tehát itt még nincs 4K felbontás, illetve OLED panel. Be kell érnünk a 2560 x 1440 pixeles (2K, QHD) felbontással, illetve az LCD technológiával. Szerencsére a paneltechnológia a színmegjelenítésben kiváló IPS, amihez maximum 185 Hz-es képfrissítés társul, ami azt jelenti, hogy amennyiben a gépünk (vagy éppen a konzolunk) képes magasan 60 fps felett futtatni a játékainkat, akkor ezen a kijelzőn kristálytiszta, és rendkívül folyékony, motion blur nélküli játékélményben lesz részünk, már csak azért is, mert a késleltetés is 2,9 milliszekundum körül van.

Itt nem kell aggódni az fps ingadozás miatt sem, hiszen az AMD Freesync gondoskodik arról, hogy ne legyen akadozás vagy képtörés.

A Forza Motorsportból a kormányos teszt során ugyan nem tudtunk 60 fps-nél többet kihozni, Windows 11 alatt játszva viszont nem voltak ilyen korlátaink, és a 120 fps környékén, a virtuális utakon száguldva már megcsillantak a ViewSonic monitorunk erényei. A csúcsverdákkal száguldva kiváló, bármiféle anomáliától és elmosódástól mentes, éles látványt kaptunk, az IPS panelnek hála kiváló színekkel és megfelelő kontraszttal kiegészítve. Ugyanez volt a helyzet a Marvel’s Spider-Man számítógépes változatánál is, ahol a felhőkarcolók közti hálóhintázás a naplemente fényeiben egészen elképesztően nézett ki a ViewSonic monitoron.

Szajki Bálint / 24.hu

Az már csak hab a tortán, hogy LCD monitorhoz képest rendben vannak a betekintési szögek, villódzásnak nyoma sincs, és érdemes megjegyezni azt is, hogy a kijelző nemcsak játékra, de általánosabb (úgy mondanám, hogy irodai) használatra is kiváló.

Az egyetlen negatívum, amit itt meg lehet említeni, az a fényerő, ami a tesztalanyunk esetében alulról súrolta a 300 nitet. Ez persze következik a paneltechnológiából is, a hátránya pedig videójátékos szempontból első sorban az, hogy a képernyő ennek okán egyáltalán nem alkalmas HDR tartalmak megjelenítésére.

Ergonómiai rémálom

Maga a képernyő tehát rendben van, a gyártó ugyanakkor nem nagyon foglalkozott azzal, hogy egy testre szabható monitort nyújtson a felhasználóknak. Az összeszerelés roppant egyszerű, az állványt össze kell szerelni a háromszög alakú talppal, majd beilleszteni a burkolat hátsó részébe. A „sokk” ekkor következik, ugyanis a képernyőnek nem állítható a magassága, egyáltalán nem lehet forgatni, csak döntésre van lehetőség, lefelé és felfelé – utóbbira mondjuk a magam részéről nem nagyon értem, hogy mi szükség lehet. Ergonómia szempontjából tehát rémálom ez a készülék, egyszerűen nem értem, miért nem lehetett megoldani, hogy legalább a kijelző magassága variálható legyen „polcolás” nélkül, de tény, hogy a 6 kilogrammos eszköz forgatása sem olyasmi, amit szívesen csinálok rendszeresen. Pedig előfordul, hogy néha igazgatom a monitorom, attól függően, hol és hogy ülök a székemben. Itt viszont szinte egyáltalán nincs lehetőség módosításra, a kijelző csak néz előre, úgy, ahogy leraktuk.

ViewSonic

És ezen csak akkor tudunk változtatni, ha veszünk egy olyan (asztalra vagy éppen a falra) rögzíthető konzolt, ami lehetővé teszi a képernyőnk szabadabb mozgatását. Szerencsére ehhez legalább biztosított a VESA szabvány szerinti hátsó kialakítás. De azért mégis csak jobb lett volna, ha a 90 ezres árért cserébe a gyártó maga gondoskodik arról, hogy a terméke kicsit felhasználóbarátabb legyen.

Hasonlóan idegesítő a monitor menürendszere, amihez a joystick szerű kezelőszerv a hátsó burkolat jobb szélén kapott helyet. Nem állítom, hogy nem lehet megszokni a „vakon” történő mozgatást, de mind a menürendszernél, mind az abban történő navigálásnál, illetve a hátra helyezett gombnál is láttam már sokkal barátságosabb kialakítást. Persze, jól néz ki, hogy a kijelző körüli fekete keretet egy színes logón és egy éllapotjelzőn kívül semmi nem töri meg, de ezért a letisztultságért kár volt beáldozni a kényelmesebb kezelést. Ami viszont tetszett, hogy a ViewSonic nem érezte szükségét semmilyen csiricsáré gamer LED-fény alkalmazásának.

A szerénység ugyanakkor nem csupán itt érhető tetten, hanem a portokat illetően is. A csatlakozókat rejtő panel a keret alsó élén található, és mindössze egy fejhallgatónak fenntartott jack-csatlakozó, két HDMI (2.0) és egy Display Port kapott itt helyet – utóbbihoz kábelt is találunk a csomagolásban. Emellett érdemes még megjegyezni, hogy kapunk beépített hangszórókat is, összesen kettő darab 2 wattos egységet, amik ugyan teszik a dolgukat, de komoly hangminőséget azért nem szabad várni tőlük.

Szajki Bálint / 24.hu

Ha a kijelző a lényeg

A tesztalanyom a 80-90 ezer forintos áráért cserébe egy egészen kiváló 2K-s IPS kijelzőt kínál, ami a képminőséget és képfrissítést illetően sok, akár drágább konkurenst is maga mögött hagy. Persze lehet már hasonló kijelzőket kapni 60-70 ezer forintért is, de azoknál jóval több kompromisszumot kell kötni, mint a kevéssé átgondolt ergonómia. Ennek ellenére ezt a modellt főleg azoknak lehet jó szívvel ajánlani, akiknek a testreszabhatóságnál sokkal fontosabb, hogy viszonylag elfogadható áron jussanak egy „gyors” és kristálytiszta megjelenítést biztosító gamer kijelzőhöz.

Kapcsolódó
A Logitech kormányával még nagyobb buli autós játékokban veretni

Kipróbáltuk a Logitech G923 kormánykereket, és a kezünket szó szerint átjárta az erő.

The post Játékra kiváló a ViewSonic 2K-s monitora, csak mozgatni ne kelljen first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest