Farkasházy Tivadar a Blikknek számolt be arról, hogy nemrégiben hat napot töltött el a veszprémi kórház intenzív osztályán súlyos tüdőgyulladással, miközben fennállt a veszélye, hogy leáll egy létfontosságú szerve – emiatt nem tudott megjelenni két héttel ezelőtt a Tele van a Hócipőnk című beszélgetős műsorban sem.
Az akkor műsorvezetőként debütáló Pankotai Lili azt mondta, hogy vagy nyaralok, vagy megijedtem tőle. Utóbbit kikérem magamnak, nem vagyok rendőrség, előbbi viszont telitalálat volt, mert szó szerint intenzív nyaralás van mögöttem: hat nap a veszprémi kórház intenzív osztályán.
Mint mondja, négynapos 39 fokos láz után az első orvos nem tartotta szükségesnek az antibiotikumot, hiába javasolta később kettő is, ők nem írhatták fel neki a gyógyszert. Az ismerős patikusok pedig azt mondták, hiába hozná utólag a receptet, úgy szabálytalanul járnának el.
Rendben, de akkor a szabálytalan halált is tiltsák meg, mert volt némi esélyem rá. Annyira meg van kötve a kezük, hogy ha egy csokiízű tápszer van felírva, de csak epres vagy vaníliás van, nem adhatják helyette, új receptet kell hozni a túlterhelt orvosoktól. További két napba telt, amíg egy röntgen kimutatta, hogy tüdőgyulladásom van, a Semmelweis nap miatt a laborom is késett, viszont szerencsémre, vészhelyzet esetén a labor riadóztat, és egy hatos telefonlánc révén egy rokonszenves hangú füredi doki azzal hívott, hogy elindítaná a mentőt. Egy tüdőgyulladás miatt? Nem, egy létfontosságú szerve is bármikor leállhat!
– mesélte a lapnak a humorista.
Köszönet ezért a remek gyakorlatért, elgondolnom is szörnyű, ha megszakad ez a hatos lánc, valaki nem veszi fel és további napokig nem kerülök megfelelő kezekbe. Jártam ökrösszekérrel, csacsifogaton, de egy sem rázott és csörömpölt annyit, mint a mentő. Azóta megtudtam, nem annak készült, inkább dinnyeszállításra, itthon buherálják azzá, de nem Porschéből vagy Ferrariból.
Hozzátette, hogy neki nem ez volt a problémája, de egy szülő nőnek például nem ajánlaná, hogy az említett járművel vigyék kórházba, mert szerinte lehet, hogy akkor egy erdőt kellene beírni a gyerek születési helyeként.
Ezért javaslom, hogy Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába. Mielőtt megevett volna egy központból küldött kórházi reggelit, mézpótlóval, amit el is hoztam emlékbe. Rá van írva, hogy meddig őrzi meg a minőségét. Micsodát? Az ebédek – bár inkább kóstolónak nevezném őket, viszont ízletesek voltak – kivéve az első napot, amikor az első fogás infúzió volt, a másik oxigén, de abból repetázhattam. Miközben remek veszprémi orvosokkal és odaadó nővérekkel izgulhattam két napig, hogy az a bizonyos szervem meggondolja-e a felmondását.
A beszélgetés alkalmával Farkasházy arra is kitért, hogy felesége, Mimi még kétségbeejtőbb helyzetbe került, ezért azt javasolja minden idős házaspárnak, hogy ne legyenek egyszerre betegek, ami náluk sajnos megoldhatatlan.
Már jobban vagyok, s ma visszatérhetek a műsorba is Lilit megismerni, ráadásul az egyik orvos azzal vigasztalt, hogy talán mérési hiba volt az a rettenetes lelet. De kétszer, doktor úr? Mert aznap két különböző városban is ezt hozták ki 10 óra különbséggel. Persze reménykedem, s egy biztos, ott az intenzíven izzadva, kétségek között jöttem rá újra, hogy van annál fontosabb is, minthogy Puzsér Róbert milyen hazugságokat terjeszt állandóan rólam. Fontosabb az egészségem, a fiaim, az unokáim és még fontosabb, hogy Mimire vigyázhassak
– tette hozzá Farkasházy, akiről legutóbb akkor írtunk, amikor a börtönben töltött napjairól mesélt.
The post „Javaslom, hogy Takács államtitkár naponta ezzel járjon munkába” – Farkasházy Tivadart „rázó, csörömpölő” mentőautóval vitték kórházba first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu