Javult Galambos Lajos egészségügyi állapota a szabad levegőnek és a trombitálásnak köszönhetően

Thumbnail for 6417196

Galambos Lajos börtönbe vonulása előtt jelentette be, hogy gyógyíthatatlan beteg, egészségi problémája egész hátralévő életére hatással lesz. Később folyamatos egészségügyi felügyelet alatt tartották a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben.

Szinte csakis folyékony halmazállapotú táplálékot tud bevinni a szervezetébe: leves, pörkölt szaftja, tea és hasonlók. Egyre csak fogy és fogy, ráadásul már olyan gyomorfájdalmak gyötrik, hogy rendszeres látogatója a börtönorvosnak

– mondta korábban a COPD nevű, krónikus elzáródásos tüdőbetegséggel és tüdőtágulattal küzdő zenészről az ügyvédje.

Rossz egészségügyi állapota miatt Galambos otthonápolási kérelemért folyamodott, ezt azonban elutasították. Reintegrációs kérelmét azonban elfogadták, 2024. július 1-jén szabadulhatott. Egyelőre még házi őrizetben van, ennek azonban áprilisban vége.

„Onnantól nem kell engedélyt kérnem, hogy elhagyjam a birtokomat” – mondta a Borsnak a trombitaművész, aki májustól már vállal fellépéseket.

Elmondása szerint a tavasz beköszöntével állapota is javulásnak indult.

Az egészségügyi állapotom javult, nagyon jót tett neki a szabad levegő. Rendszeresen járok kontrollra, együtt tudok élni vele, és a tüdőgyógyászomtól van papírom arról, hogy a betegségem nem akadályoz a munkában, járhatok fellépni, sőt az orvosom szerint a trombitálás, mivel erősíti a tüdő izmait, kimondottan jót tesz! Szóval mindenhová megyek, ahová hívnak!

– fogalmazott Galambos Lajos.

Ez különösen jó hír annak fényében, hogy korábban azt mondta, a COPD minden bizonnyal a sokéves trombitálás miatt alakult ki.

The post Javult Galambos Lajos egészségügyi állapota a szabad levegőnek és a trombitálásnak köszönhetően first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest