21 milliárd forintosra növelte a bevételét a Tigra Computer- és Irodatechnikai Kft., és ebből a kiadások levonása után is jókora, 2,7 milliárd forint nyereség maradt meg, jó egymilliárddal több, mint 2023-ban – írja a hvg.hu a vállalat most leadott éves beszámolója alapján. A cég vezetői kétmilliárd forintot vettek ki osztalékként.
Ez az a vállalkozás, amely kapcsán Magyar Péter tavaly ősszel előállt a váddal, hogy a volt feleségét, Varga Juditot ezen keresztül fizetik ki. Az egykori igazságügyi miniszter elismerte: 2024. szeptember 1-je óta részmunkaidőben dolgozik nemzetközi üzletfejlesztési tanácsadóként a Tigránál.
Vele együtt összesen 276 embert foglalkoztattak tavaly, a bérköltségekből számolva átlagosan havi 1,2 millió forintért.
A cég tulajdonrészének 99,4 százaléka Vertán Györgyé, akit Magyar Kubatov Gábor emberének nevezett, és akinek a lakásában lakott Vogel Evelin, a Tisza Párt vezetőjének volt barátnője is, amikor hangfelvételeket szivárogtatott ki Magyarról.
A Tigra a Fidesztől és az államtól is kapott már fontos megrendeléseket. Legutóbb épp e hét szerdán szerepelt a hírekben, amikor a 444.hu arról írt, hogy a Tigra által fejlesztett program, amelyen a védőnőknek kellene adminisztrálniuk a munkájukat, használhatatlan.
Mint lapunk korábban megírta: a Transparency International (TI) közpénzből gazdagodó „tenderbajnokok” összesítésében igen előkelő helyen szerepel Vertán, akinek cégei 2018 és 2020 között több mint 22 milliárd forint értékben nyertek el közbeszerzéseket.
A TI azt is megemlítette, hogy a Tigra a sajtóban a Fidesz honlapját üzemeltető cégként jelent meg, és Vertán szoros kapcsolatban állt a választási és több állami rendszert is fejlesztő IdomSoft Zrt.-vel, az azt tulajdonló állami NISZ Zrt. egyik vezérigazgató-helyettesével egy székhelyen, azonos ügyvezető igazgatóval üzemeltették cégeiket.
The post Jelentett a Varga Juditot felkaroló NER-közeli cég: jócskán megfejelték a korábbi eredményt first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu