Jeszenszky Géza: Sajnos elég rossz a helyzet, fertőzés lépett fel a sebnél

Thumbnail for 6557081

Sajnos elég rossz a helyzet, fertőzés lépett fel a sebnél, ami komoly következményekkel fenyeget, és hosszabb kórházi tartózkodást igényel. Most elég kemény antibiotikumos kezelést kapok a Honvédkórházban – mondta a Blikknek Jeszenszky Géza. A volt külügyminiszter hétfői előadása után lett rosszul, mentővel szállították kórházba.

Délután a családja vette észre, hogy másként mozog, fáradtabbnak, lassabbnak látták. Annyira megijedtek, hogy mentőt hívtak, ők vittek be a kórházba. Ott pedig a CT- és MR-vizsgálatok során derült ki a súlyos komplikáció – mondta az egykori miniszter, aki hozzátette: szerdán is előadni készült, így külön bosszúság számára, hogy az előadást nem tudja megtartani, pedig már a műtéti varratok kiszedésére volt betervezve.

Ágyhoz vagyok szögezve, lehet, hogy hetekig tart a kezelés. Fájdalmaim nincsenek, előttem a számítógép, kommunikálok, levelezek. Sajnos, le kellett mondanom egy pénteki csallóközi programot is, ami szintén egy előadás lett volna.

– mondta az egykori politikus. A 83 éves Jeszenszky Gézát és feleségét június 1-jén, vasárnap támadta meg otthona közelében kalapáccsal egy maszkot viselő, hetvenéves férfi. Jeszenszkynek ekkor keletkezett egy seb a fején, ami most elfertőződött.

The post Jeszenszky Géza: Sajnos elég rossz a helyzet, fertőzés lépett fel a sebnél first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest