Ennek a problémának a gyökere a szegénység és a kitaszítottság. Amit most látunk Budapesten, az előszobája, a küszöbe annak, ami vidéken már három generáció óta érlelődik. Ott három generáció él egymás mellett úgy, hogy az egész közösséget átitatja a kristály. Ha nem kezdünk valamit azzal, ami vidéken történik, akkor folyamatosan jelen lesz a fővárosban is a probléma.
Fokozott rendőri ellenőrzés, intézkedést kérő polgármesterek, állandó rendészeti jelenlét, utcai addiktológiai szolgálat megszervezése: ezek az intézkedések is jól mutatják, hogy valami megváltozott az elmúlt hónapokban a fővárosban. A romló közbiztonságot tengernyi lakossági panasz kíséri, ám a probléma korántsem csak rendészeti, legalább annyira szociális kérdés, hiszen az elmúlt másfél évtized, a legelesettebbeket hátrahagyó szociálpolitika lenyomata jelent meg most a budapesti utcákon.
Van kiút, és ha igen, mik a rövid- és hosszú távú megoldások? Egyebek mellett erről beszélgettünk a fentebb idézett Dávid Ferenccel, a Kék Pont Alapítvány projektkoordinátorával.
Két drogpiac, két külön világ
A biopolitikai szakértő rögtön egyfajta időutazásra invitál minket, hiszen ahhoz, hogy megértsük, hol található meg a probléma gyökere, körülbelül három évtizeddel ezelőttre kell visszamennünk József- és Ferencvárosban. Ekkor e kerületek egyes részein már volt egy jól körülhatárolható amfetamin-használói színtér, amely még javarészt láthatatlan volt, és a hírhedt IX. kerületi „Dzsumbuj” nevet viselő, egykori szükséglakásokból álló telepen összpontosult.
A Kék Pont egy másik alapítvánnyal közösen hajtott végre itt egy tűcsereprogramot, majd elindították első saját programjukat a józsefvárosi Kálvária téren, ahol nagyjából ezer ember jelent meg.
The post „Jó lenne ráfogni a palackokra. De a probléma sokkal több annál” – mi történik Budapest utcáin? first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





