Nincs jó kezdő mondat Ibolya és családja történetéhez.

Az utolsó mondatokat már tudjuk, de azokra az édesanya nem akar gondolni. Egy hétre előre sem tud, nemhogy arra, mi lesz később. Azon viszont sokat töpreng, hogy miért történik velük mindez. Válasza nincs rá, kétségek marcangolják: ennyire rossz ember lenne, tényleg ezt érdemelte a sorstól?

Ibolya férje, Bertalan 1996. október 9-én önkezűleg vetett véget az életének, amelyet a betegsége tett élhetetlenné. Akkor még az orvosok sem tudták, miért jár egyre nehezebben, miért beszél egyre érthetetlenebbül a férfi. Ibolya egyedül maradt a három lányukkal. Amikor a lányoknál – már felnőttként – hasonló tünetek jelentkeztek, kiderült, hogy egy genetikai betegséget örököltek az édesapjuktól.

Emese a legidősebb, Eszter a középső, Enikő a legfiatalabb – egyikük sem menekülhetett a gyógyíthatatlan kór elől. Közülük a Németországban élő Eszternek lehetősége volt megválasztani, hogyan távozzon az életből, még mielőtt a betegség teljesen felemésztette volna a testét. Az itthon élő Emese és Enikő nem választhatja a kegyes halált.

Édesanyjuk, Bodnárné Kiss Ibolya az arnóti otthonuk étkezőasztalánál mesélte el családja megrázó történetét.

The post „Jobb érzés, hogy Eszter itt van. Belehaltam volna, ha kint marad a teste” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu