Johnny Depp újra forgat, a film első fotóján felismerhetetlen a színész

Thumbnail for 6456251

Nemrég a People számolt be arról, hogy a Lionsgate hétfőn bejelentette: Spanyolországban már zajlik a Marc Webb által rendezett Day Drinker című film forgatása, melyben Johnny Depp, Madelyn Cline és Penélope Cruz játsszák a főszereplőket. A produkció első fotóján Depp látható, aki jóformán felismerhetetlen új szerepében. A képet ide kattintva lehet megnézni.

A lap szerint a 61 éves színész a filmben egy titokzatos vendéget alakít majd egy magánjacht fedélzetén, aki keresztezi a hajó csaposának útját, akit a Tőrbe ejtve – Az üveghagyma sztárja, a 27 éves Cline alakít. Hamarosan azon kapják magukat, hogy belegabalyodnak egy bűnözőbe (akit Cruz játszik), akivel olyan módokon kapcsolódnak egymáshoz, ahogyan arra senki sem számított.

Mint ismeretes, Johnny Depp és volt felesége, Amber Heard hosszú időn át pereskedtek egymással. Végül 2022 decemberében került pont az ügy végére, amikor peren kívül sikerült megegyezniük – a színész azonban egy időre parkolópályára került karrierjében a botrány miatt. Első igazán nagy szerepét a történtek után a 2023-as Jeanne du Barry – A szerető című francia-brit-belga filmben kapta, melynek cannes-i bemutatóján perceken át tartó ovációval fogadta őt a közönség.

A Day Drinker most a hollywoodi visszatérést jelenti Depp számára: ez lesz az első szerepe egy nagy forgalmazó filmjében azóta, hogy a 2018-as Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című Harry Potter-spinoffban a főgonoszt alakította.

Kapcsolódó
Percekig tartó ovációval és könnyekkel teljesedett ki Johnny Depp visszatérése

A cannes-i filmfesztiválon bemutatott filmet jól fogadta a közönség.

The post Johnny Depp újra forgat, a film első fotóján felismerhetetlen a színész first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest