13 év kihagyás után támasztották fel idén februárban a Magyar Filmszemlét, és most kiderült, hogy ez tényleg nem egyszeri alkalom volt: a szervezők ugyanis meghirdették a jövő évi időpontot.
A 45. Magyar Filmszemlét 2026. február 2–8. között a budapesti Corvin moziban és az Inga Kultúrkávézóban rendezik, a közlemény szerint tíz versenykategóriából és további két szekcióból, a Panoráma és az Információs szekciókból áll.
A Filmszemle hagyományainak megfelelően ismét lesznek a vetítések utáni szakmai beszélgetések, valamint a filmes szervezetek által javasolt tematikus kerekasztal beszélgetéseket. Minden esemény a közönség számára nyitott. A kísérőprogramok helyszíne a 2026-os Filmszemlével együttműködő Inga Kultúrkávézó
– írják a közleményben, felidézve, hogy a Magyar Játékfilmszemle 1965-ben indult útjára, majd 1986-tól Magyar Filmszemle elnevezéssel, a Magyar Filmművészek Szövetsége szervezésében 2012-ig évről évre egybegyűjtötte az adott év magyar filmtermését.
A Filmszemle célja, hogy hagyományaihoz hűen összegyűjtse és bemutassa a magyar filmkészítők munkáinak legteljesebb körét, valamennyi műfajban, ezzel is szolgálva a magyar filmművészet és filmgyártás fejlődését, illetve az alkotók, a szakma és a közönség közötti találkozásokat és a párbeszéd erősítését.
The post Jövőre is lesz Filmszemle first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





