A Papa Roach a Rise of the Roach című turnéját folytatja Európában, ennek lesz egyik állomása a magyar főváros, a több mint három évtizede létező amerikai rockcsapat 2026. június 9-én a Budapest Parkban lép fel. Előzenekara a Trivium lesz – közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.
A kétszeres Grammy-jelölt Papa Roach (Jacoby Shaddix – ének, billentyűs hangszerek; Jerry Horton – gitár, vokál; Tobin Esperance – basszusgitár, vokál; Tony Palermo – dob) eddig tizenegy stúdióalbumot adott ki, legutóbbi anyaguk, az Ego Trip 2022-ben jelent meg saját kiadójuknál, a New Noize Recordsnál. Az Ego Trip megjelenése óta több mint 360 millió lejátszást gyűjtöttek világszerte, rajta négy listavezető kislemezzel, köztük a Leave a Light On (Talk Away the Dark) című, 2023-as dallal, amely az együttes legnagyobb slágere lett az elmúlt évtizedben. A Papa Roach egyébként sem áll rosszul slágerek terén: összesen 26 daluk került be a top 10-be és tizenkét első helyezéssel büszkélkedhetnek. A csapat a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy felhívja a figyelmet a mentális egészségre, ennek lenyomata egyik legnépszerűbb daluk, a 2000-ben kiadott Last Resort is.
A Papa Roach legutóbb idén nyáron, a Sziget fesztiválon lépett fel Magyarországon, előtte 2019-ben a soproni VOLT Fesztiválon is játszottak. A jövő júniusban előttük bemelegítő Trivium 2023-ban járt utoljára hazánkban.
The post Jövőre ismét Budapestre jön a Papa Roach first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





