Kagylókról posztolt fotót, az ügyészség szerint ezzel Trumpot fenyegette a volt FBI-igazgató

Kedden ismét vádat emelt az amerikai szövetségi ügyészség az elnök elleni fenyegetés és mások bántalmazással való fenyegetése miatt Jamey Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) egykori igazgatója ellen – írta az MTI.

86 47 kagylókból kirakva

„Klassz kagylóformáció a tengerparti sétámon” – ezzel a felirattal posztolt egy olyan fotót a közösségi médiában Jamey Comey 2025 tavaszán, melyen egy kagylókból kirakott „86 47” számkombináció látható. A vádhatóság szerint a két szám nem akármilyen jelentéssel bír: a 86 a szervezett bűnözői körökben elterjedt jelzés arra, ha valakitől meg akarnak szabadulni, míg a 47 a jelenlegi elnökre, Donald Trumpra utal, aki az Egyesült Államok 47. elnöke.

Az ügyet csaknem egy évnyi alapos és körültekintő nyomozást követően terjesztették vádesküdtszék elé, amely egyetértett a büntetőeljárás megindításával.

Comey a közösségi médiában megjelentetett egy videót, melyben az ártatlanságát hangoztatta, valamint azt közölte, hogy ezúttal is áll a bírósági eljárás elébe. A szövetségi hatóságok ugyanis már 2025 szeptemberében is vádat emeltek ellene, akkor egy 2020-as kongresszusi meghallgatáson eskü alatt tett kijelentés miatt, ami a vád szerint hamis állításokat tartalmazott, és így büntetendő cselekmény. A bíróság novemberben megalapozatlannak találta azt a vádat.

Többször rátámadtak már Trumpra

Az Egyesült Államok elleni fenyegetés soha nem tolerálható, és a vádemelés része az igazságügyi minisztérium új megközelítésének, amely szigorúbban kezeli a köztisztviselők ellen tett fenyegető megnyilvánulásokat – hangsúlyozta Todd Blanche megbízott igazságügyi miniszter.

Mint ismert, Donald Trumpra 2024-ben egy választási gyűlésen rálőttek. Az akkor még a második elnöki ciklusáért kampányoló Trump a jobb fülén megsebesült, miután egy tetőről tüzett nyitott rá egy a 20 éves Thomas Matthew Crooks, akit a helyszínen lelőttek. A támadásban egy néző meghalt, kettő pedig súlyosan megsérült.

Szombat este pedig a Fehér Házi Tudósítók Vacsorájáról kellett kimenekíteni Trumpot, feleségét és más vezetőket, miután egy fegyverekkel és késekkel felfegyverzett férfi rohant be a washingtoni Hotel Hiltonba, ahol lövöldözni kezdett. A támadás gyanúsítottja a kaliforniai Torrance-ből származó, 31 éves Cole Tomas Allen, akit őrizetbe is vették.

The post Kagylókról posztolt fotót, az ügyészség szerint ezzel Trumpot fenyegette a volt FBI-igazgató first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest