Kajdi Csaba a magyar celebekről: Van, akinél összeütnek két cintányért, és megy, mint a bolond

Thumbnail for 6453195

A Story Facebook-oldalán megszavaztatta, követőik szerint kik a legnépszerűbb hazai sztárok. A harmadik helyen végzett Kajdi Csaba, akit meglepett ez az eredmény.

Nagyon jólesik, ha ennyire népszerű vagyok, de nem értem. Azt gondolnám, egy ilyen versenyben biztos azok a nevek csatáznak és nyernek, akik a képernyőn vannak. Én nem vagyok ott. Én a közösségi médiában vagyok aktív, meg heti egyszer rádiózom, de nem szerepelek a Farm VIP-kben, A Nagy Duettekben, nem hívnak sehova sem. Mondjuk, ahova meg hívnak, azt nem vállalom

nyilatkozta a Storynak Kajdi, majd levonta a konklúziót:

Úgy tűnik, nem csak a tévé számít, ahol ha szereted a formátumot, kénytelen vagy Ördög Nórát vagy Majkát nézni akkor is, ha nem akarod. Mert nincs döntési lehetőséged. Ellenben a közösségi felületeken van választásod: kiköveted őket.

A vicces, sokszor ironikus és nem ritkán kritikus hangvételű videóiról ismert influenszer azt mondta, ez a bronzérem megerősíti őt abban, ami mentén közszereplőként éli az életét, „mégpedig, hogy a hitelességnél nincs fontosabb”.

És ebbe beletartozik az is, hogy egy csomó mindent nem kell elvállalni, ha van egy színvonal, ami alá nem akarsz tartozni.
Igenis van, akinél működik, hogy összeütnek két cintányért, és megy, mint a bolond, mint például Lukács Mikike

The post Kajdi Csaba a magyar celebekről: Van, akinél összeütnek két cintányért, és megy, mint a bolond first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest