Kálomista Gábor: Magyar Péterék TikTok-kormányzást folytatnak

A Magyar Nemzetnek adott interjút Kálomista Gábor producer, ahol Magyar Péter és a Tisza Párt eddigi kormányzását értékelte – vette észre a HVG.

Az Elk*rtuk producere elmondta, „nehezen tudja minősíteni” azt a stílust, aminek köszönhetően a számára „kiemelt erkölcsi és nemzeti jelentőségű helyszínek egyfajta performatív politikai díszletté válnak” – célzott ezzel a Parlamentre és a Kossuth térre.

Megfogalmazása szerint a politika a való életből átköltözött az internet világába,

a Tisza-kormány ehhez alkalmazkodó kommunikációs modelljét pedig szerinte „sokan már TikTok-kormányzásként” írják le,

bár a Magyar Nemzet cikke nem specifikálta, hogy egész pontosan kik hivatkoznak így rá.

Kálomista meglátása szerint jelenleg a Tisza stábja által használt mémek, szimbolikus helyszínek, és jól megkomponált jelenetek segítségével előre kitervelt narratívaépítés zajlik.

Elk*rtuk vs. Tavaszi szél

Kálomista arra is kitért az interjúban, hogy sok támadás érte annak idején a 2021-es, Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszédének körülményeit játékfilmben feldolgozó Elk*rtuk megjelenésekor, mivel a produkciót a nagyközönség kampányfilmnek titulálta. Ezt felidézve nem érti, miért nem kapott hasonló fogadtatást a Magyar Péter 2026-os választások előtti két évét feldolgozó, rengeteg nézőt megmozgató Tavaszi szél.

Vagy egyik sem kampányfilm, vagy mind a kettő az

– mondta.

A szóban forgó Elk*rtukról íródott kritikánk ide kattintva, a Tavaszi szélé pedig ide kattintva olvasható.

The post Kálomista Gábor: Magyar Péterék TikTok-kormányzást folytatnak first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest