Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét

„Minden transzparens lesz és mindent megfelelően el fogunk magyarázni, hogy a döntéseinket mindenki magáénak érezze” – mondta Facebook-videójában Kapitány István leendő gazdasági és energetikai miniszter, aki azt is mondta, hogy a gazdaság területén van, ahol már az első hónapokban látványos eredményeket fognak elérni, van viszont, ahol csak az első lépéseket tudják majd megtenni.

Kiemelten foglalkoznak majd a korrupcióval, az indokolatlan, túlárazott kifizetéseket azonnal leállítják és felülvizsgálják, ígérte.

A videóban elhangzik, hogy a tervek szerint felülvizsgálják a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások keretrendszerét és új együttműködését építenek fel, ami a magyar állampolgároknak, az államnak és a nagy munkáltató cégnek egyaránt kedvező.

Ezen kívül több, már korábban is elhangzott ígéretről tájékoztat:

  • felülvizsgálják a vendégmunkások jogi szabályozását, június 1-től felfüggesztik a vendégmunkások behozatalát;
  • kialakítják a gazdaságfejlesztés új eszközeit, ami a hazai kkv-k fejlődését segíti;
  • nekiállnak a felesleges bürokrácia visszavágásának.

Videóját azzal zárja:

Egyet ígérhetek: érezhető lesz az új irány, ami egy modern, fejlődőképes és válságálló gazdasághoz vezet.

Kapitány tegnap azt jelentette be, hogy visszaállítják a szabad szülészorvos-választást. Erre Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyiminiszter-jelöltje órákon belül reagált, szerinte inkább szakmai egyeztetésekkel kellene dönteni a szülészorvos-választásról.

Kapcsolódó
A leendő egészségügyi miniszter szerint szakmai egyeztetésekkel kell dönteni a szülészorvos-választásról

Hegedűs Zsolt órákon belül reagált Kapitány István kijelentésére.

The post Kapitány István: Felülvizsgáljuk a hazánkban működő multiknak fizetett támogatások rendszerét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest