Hogy áll a szerencsejátékokkal?

Nem vagyok szerencsejátékos, úgyhogy sehogy.

Fogadni sem szokott?

Nem.

Azért kérdezem, mert a Polymarket nevű, a választási eredményeket jó hatásfokkal előrejelző fogadási oldalon, amint kiderült, hogy a Tiszánál vállal szerepet, rögtön megjelent a neve egyszázalékos valószínűséggel a miniszterelnökségre, majd a Magyar Péterről készült videó hírére az esélye 6 százalékra nőtt egy időre. Hány százalékot ad arra, hogy ön lesz az ország következő miniszterelnöke?

Nulla százalékot,

nem is foglalkozom ilyesmivel. Amikor Magyar Péterrel a gazdaságról beszéltünk, úgy gondoltam, talán én is hozzá tudok járulni ahhoz, hogy ne az legyen, amit az elmúlt négy évben láttunk. Hogy itthon nem nő a GDP, miközben Horvátországban 11 százalékos, Csehországban 7 százalékos bővülést látunk négyéves periódusban. A környező országokhoz képest is elfogadhatatlanul rossz a gazdasági teljesítmény, de nemcsak a GDP-ben, hanem a lakossági fogyasztásban, a beruházásokban, az iparban, az inflációban –gyakorlatilag nincs olyan adat, ami jó lenne.

Gazdasági szakember vagyok, eltöltöttem ebben egy életet. Abban szeretnék segíteni, hogy a hazánk egy modern európai ország legyen, nőjön a gazdasága, kerüljünk közelebb először a visegrádi barátainkhoz, majd zárkózzunk föl Európához. Ez az én vállalásom, és Péter a csapatkapitány. Nagy tisztelettel nézem az utat, amit bejárt, és a tevékenységet, amit végez: lehetőséget nyitott arra, hogy változás legyen, és ezekből a gazdasági adatokból kiindulva szükség van a változásra. Szakértőként próbálom segíteni abban, hogy legyen egy olyan programunk, majd egy olyan csapatunk és kormányzati struktúránk, amelynek megvan az esélye arra, hogy sokkal jobbá, sikeresebbé tegye a gazdaságunkat.

Ebben a kormányzati struktúrában mi lenne a szerepe?

Szakértőként csatlakoztam: nem pozíciókért vagyok itt, hanem azért, hogy segítsek. Az, hogy milyen szerepkörben, a kormányalakításkor dől el. Péter nem ígért semmilyen pozíciót, nem is éreztem úgy, hogy valami hiányzik az életemből. Külföldön dolgozó magyarként nem esett jól látni, hogy

Magyarország teljesítménye a leggyengébb az Európai Unióban a legtöbb mérhető mutatóban, és a kormány már jó ideje nem azon dolgozik, hogy megváltoztassa ezeket a számokat, hanem kifogásokat keres.

A legújabb mondás az, hogy azért nem megy a gazdaság, mert háború van. Szlovákia, Horvátország, Csehország és Lengyelország is ebben a régióban helyezkedik el, és ott nő a gazdaság. Nem tartom szerencsésnek, ha egy gazdasági vezetés állandóan a külső tényezőkről beszél, és nem arról, mi mit teszünk azért, hogy javítsunk a helyzetünkön. Miután megnyertük a választást, azt szeretném, ha olyan kultúra alakulna ki a gazdasági vezetésben, hogy világosan elmondjuk, mik a céljaink, és el is érjük azokat.

El szokta mondani az interjúiban: üzletembertől ritkán hallani olyat, hogy valamire nulla százalékos esélyt ad. Ezért kérdezem, hogy a párton belül felvetődött-e a most előmelegített botrány tükrében, hogy ön esetleg megválaszthatóbb Magyar Péternél?

Nem. Gazdasági szakember vagyok, nem politikus. Egy hónapja csatlakoztam a Tiszához, ami nagyon jó döntés volt. Olyan emberekkel találkoztam, akiknek hozzám hasonlóan van civil szakmájuk. Nemcsak azoknak, akik nyilvánosságot kaptak, hanem annak a több mint ezer szakértőnek is, akik munkacsoportokban dolgoznak immár két éve. A képviselő-jelöltjeink között vannak tanárok, orvosok, rendőrök, tűzoltók, munkások, mindenkinek volt egy élete a politika előtt, és valószínűleg lesz a politika után is. Hiszünk abban, hogy jobb hely lehet Magyarország. Tudom, hogy ez szlogenszerűen hangozhat, de nem ülnék itt, ha nem így lenne. Egyszerűbb lenne, ha egy hosszú és sikeres pályafutás után szabadidős tevékenységekkel múlatnám az időt. De úgy érzem, hogy felelősséget kell vállalnom a hazámért.

Amikor ezt a szexvideós ügyet látja, nem vetődik fel önben, hogy „hiányzott ez nekem?”

Egyáltalán nem. Lehet erről filozofálgatni, hiszen a politika olyan, mint a foci meg a reklám, mindenki ért hozzá, de amikor az ember benne van, máshogy reagál rá a szervezete.

Ez az ügy megerősített abban, hogy a legjobb helyen vagyok, és nemcsak gazdaságilag kell rendbe tenni az országot, hanem morálisan is. Rengeteg feladat vár ránk.

Nem láthatunk olyat ebben a videóban, ami megkérdőjelezné az elköteleződését akár a Tisza, akár a politikai pálya felé?

Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy nem. Ezzel a módszerrel a hatalom átlépett egy olyan határt, amit nem lett volna szabad. Ráadásul kontraproduktív is, mert nem eltántorítja azokat, akik változást akarnak, hanem megerősíti bennük a hitet, hogy úgy en bloc nem jó irányba halad az ország.

Mielőtt beszállt a politikába, kapott olyan jelzéseket, hogy ezt nem kéne?

A családon belül megkérdezték, hogy biztosan akarom-e. Csodálatos családom van, 38 éve vagyok házas, két lányom van, és nagyon remélem, hogy május elején az első unokám olyan országba érkezik, ahol szabadabb a légkör, nem kell félni, és nem készülnek ilyen videók. Nemrég állami kitüntetést kaptam, az egyik, a kormányoldalhoz köthető televíziós csatorna példaképnek mutatott be, majd rá két hónappal mindent összehordtak rólam, amit lehet. De hogyha arra gondol, hogy a Tisza ellenfeleitől kaptam-e ilyen jelzéseket, akkor a válaszom nem.

Akár onnan, akár az üzleti életből.

Volt, aki feltette a kérdést: miért van erre szükséged? Üzletemberként, gazdasági szakemberként vannak és voltak más lehetőségeim. Azt kellett eldöntenem, hogy folytatom a szakmai tevékenységemet, ami nyilvánvalóan sokkal kevésbé kockázatos, vagy teszek valamit a hazámért. Hatvan fölött úgy gondoltam, hogy eljött ennek is az ideje.

Mióta érlelődik önben, hogy közéleti pályára lép?

A szakmámban mindig is próbáltam segíteni a társadalomnak. Részben ezért kaptam a tiszti keresztet, hiszen a Hungarian Business Leaders Forumon és a Menedzserszövetségen keresztül a 2000-es évek óta magyar tehetségek és üzletemberek támogatásával foglalkoztam. Akkor is, amikor külföldön volt munkahelyem. Véglegesen soha nem hagytam el Magyarországot, az egyetlen állampolgárságom a magyar. Ugyanakkor azt gondolom, hogy minél hamarabb zárkózunk fel gazdasági értelemben Európához, annál sikeresebbek leszünk. A mi jövőnk Nyugaton van, ezt Szent István óta tudjuk. Amellett, hogy a saját érdekeinket mindenkivel szemben meg kell védenünk, és a világ minden tája felé nyitottnak kell maradni,

az országot tiszta és világos nyugati orientáció alapján kell vezetni.

A fennálló rendszerrel mióta elégedetlen? Mióta látja úgy, hogy a kormányzat nem a nyugat felé orientálódik, hanem egészen más irányba?

2010 után történelmi lehetőség nyílt a gazdasági konjunktúrának és a hatalmas léptékű uniós támogatásoknak köszönhetően arra, hogy Magyarország tényleg felzárkózzon, és ne csak Kelet-Közép-Európa vezető országa legyen, hanem a nyugat-európai országokhoz is közelebb kerüljön. Ezt a lehetőséget a mostani kormány elszalasztotta, mert nem azt tűzték ki célul, hogy Magyarország sikeres legyen, hanem magukat és a családjaikat akarták gyarapítani. Ezen a területen valóban sikeresek lettek, de minden másban rosszul teljesítettek. Ez történelmi vétek. Jó kormányzással sokkal sokkal előrébb tarthatnánk. Mint ahogy a korábban mögöttünk lévő szomszédaink ma sokkal előrébb tartanak. Magyarország gazdasági mutatói elfogadhatatlanok, és ezt meg kell változtatni. Emellett olyan légkör alakult ki itthon, hogy az embereknek félniük kell azért, hogy kit lájkolnak vagy kit nem lájkolnak a Facebookon.

Amikor a Shelltől eljött, már tudta, hogy a politika felé veszi az irányt?

Egyáltalán nem, egészen más terveim voltak. A feleségem utazni szeretett volna, de ez csak annyiban tudott teljesülni, hogy gazdasági projektjeim voltak szerte a világban, melyekben tanácsadóként vettem részt. A Tiszánál is így kezdődött: megkérdezték, szerintem milyen irányba kellene mennie a magyar gazdaságnak.

Erre először tavaly ősszel került sor, amikor kikerült a kávézós képe Magyar Péterrel?

Igen, és az önmagában meglepő volt, hogy egy fénykép ekkora hatást vált ki a társadalom egy részében. Ezután gondolkoztunk egy darabig közösen a családdal, majd egy hónapja szakértőként csatlakoztam a Tiszához. Véglegesítettük és azóta be is mutattuk a programunkat, megkezdtük a felkészülést a kormányzásra. Az ellenfelünkkel szemben azt gondolom, fontos, hogy a politikában szakértelemmel rendelkező emberek is szerepet vállaljanak. Április 12-én arról is dönteni kell, hogy szeretnénk-e egy olyan kormányt, amelyik minden magyar állampolgárt képvisel. Nagy probléma a mostani kormánnyal, hogy a hozzá hű vállalkozókat, üzleti szereplőket részesíti előnyben a rájuk szabott tendereken, és nincs verseny. Márpedig, ha nincs verseny, akkor nem a teljesítményt jutalmazzák: nem azok kapják meg a lehetőséget arra, hogy növekedni tudjanak, akik valamilyen sikeres terméket vagy szolgáltatást fejlesztettek, például a GDP-arányosan 2,9 százalékos gazdaságfejlesztési alapból. Ez nem kevés pénz, 2700 milliárd forint évente. A teljesítmény nem azért hiányzott a magyar gazdaságból az elmúlt években, mert a magyarok nem tehetségesek. A Shellnél mértük a teljesítményt, és ez alapján a Magyarországról érkező menedzserek semmivel sem gyengébbek, mint az amerikai, az angol vagy a német vállalatvezetők.

Az előbb azt kérdezte, szoktam-e szerencsejátékozni. Ha valaki akkugyárakra és elektromos autógyárakra költi a gazdaságfejlesztési képességünk jelentős részét, az rizikót vállal.

Senki sem gondolhatja, hogy 100 százalékig biztos az, hogy az elektromos autózás szárnyalni fog. Az elmúlt öt évben mégis 1500 milliárd forintot fizettek ki ezzel kapcsolatos tevékenységekre, és ebben az összegben nincsenek benne az adókedvezmények. Az eredménye mégis az, hogy a beruházások mértéke és az ipari termelés bezuhant, ráadásul ezekben az üzemekben magyarok helyett gyakran külföldi munkaerőt foglalkoztatnak. Szeretném hangsúlyozni, meggyőződésem és a szakmai tapasztalatom is az, hogy a jövőben az elektromos autózás az egész világon, így Európában és Magyarországon is sikeres lesz, de ha ebből csak annyi a versenyelőnyünk, hogy összeszerelünk, az hosszú távon nem fenntartható. Ezért fontos, hogy kisebb mértékben kötelezzük el magunkat, és úgy építsük fel a beruházásokat, hogy biztosítsunk magyar hozzáadott értéket.

Ugyanakkor a BYD és a CATL gyára, számos akkuipari üzem már nagyjából vagy teljesen felépült. Nagyon is úgy tűnik, hogy a kormány erre a lapra tett fel mindent, ráadásul alacsony társasági adóval, sok kedvezménnyel, egyedi kormánydöntésekkel is támogatja a gyártó üzemeket. Ez a status quo, így működik a magyar gazdaság. Mit kezdenének ezzel a helyzettel?

Így van, ezeknek a beruházásoknak a jelentős része már megvalósult. Nekünk az lesz a feladatunk, hogy a szerződéseket átnézzük. Tanulmányoznunk kell, hogy történtek-e visszaélések ezeknél a beruházásoknál. Aztán végig kell néznünk, hogy milyen kis- és középvállalati képességekkel tud beszállítóként becsatlakozni Magyarország ezekbe az értékláncokba úgy, hogy az mindkét félnek jó legyen. Hogyan tudunk az oktatáson, képzésen úgy változtatni, hogy megfelelő mennyiségben legyen elérhető magyar munkaerő a kutató-fejlesztő és más magas hozzáadott értékű tevékenységnél. Vannak jó példák: a Bosch ilyen stratégiával hozott beruházást Magyarországra.

Olyan új ipari beruházásokat nem fogunk végrehajtani és támogatni, ahol az egyedüli hozzáadott értékünk az, hogy olcsón adjuk a területet, olcsón biztosítjuk az infrastruktúrát, és óriási támogatásokat adunk.

A környezeti engedélyeket is felül kell vizsgálni. A gödi eset megmutatja, hogy ez nem csupán gazdasági, hanem társadalmi kérdés is: elvárjuk, hogy a környezetvédelmi és munkavédelmi előírásoknak megfelelően üzemeltessék ezeket a gyárakat, és hogyha nem felelnek meg az előírásoknak, azt ne tudjuk le annyival, hogy figyelmeztetjük őket, vagy megfizetnek tízmillió forint bírságot, ami nekik nevetségesen alacsony összeg, néhány óra alatt kitermeli a gyár. További fejlesztések esetén pedig fontos lesz, hogy a gazdaságfejlesztési forrásokat olyan tevékenységekre költsük, ahol van magyar hozzáadott érték. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz több nagy méretű FDI (külföldi működőtőke-beruházás – a szerk.), de ezeket úgy kell végrehajtani, hogy az minden partnernek megfelelő legyen. Ha pedig nem sikerül, akkor a kevesebb talán több. Garantálhatom, nem azt fogjuk számolgatni, hogy hány megnyitó eseményen vágunk át szalagot.

Ráadásul gyakran az a helyzet, hogy ezek a nagyvállalatok a mindenféle kedvezmények miatt minimális effektív adókulccsal adóznak.

Pontosan. Nekünk az a feladatunk, hogy azt a pénzt, amit a magyar emberek adóként befizettek, ne olyan beruházásokra költsük, amelyeknél külföldi vendégmunkásokat foglalkoztatnak, az államnak pedig nem hoznak adóbevételt. Ehelyett az egészségügy vagy az oktatás fejlesztésére költenénk az adóforintokat. Ha nem költünk annyit ezekre a területekre, mint a világ élvonalába tartozó országok, akkor nem tudunk sikeres gazdaságot építeni. Azért döntöttük úgy, hogy az első lépéseink egyike lesz az egészségügyi kiadások növelése évente 500 milliárd forinttal, mert úgy nem lehet dolgozni, hogyha az emberek egészsége nem megfelelő. Ráadásul a társadalom nem elhanyagolható része – különösképpen a férfiak – a nyugdíjkorhatár elérése előtt meghal.

A Tisza-program onnan indít, hogy Magyarországon az extenzív növekedés elérte a felső határát, intenzív növekedésre van szükség. Azonban, ha a humán tőkébe fektetnek, kutatásfejlesztésbe, egészségügybe, oktatásba, az várhatóan nem a következő ciklusban, hanem akár csak évtizedek múlva térül meg. A politikának pedig az a logikája, hogy négy évről négy évre kell az emberek támogatását elnyerni. Hogyan terveznek konszenzust építeni a mögé, hogy ez az egyetlen módja annak, hogy fenntartható módon fejlődjön a magyar gazdaság? Szóval mit mondanak: mi lesz addig, amíg jó lesz?

Szinte hihetetlen, hogy 8 ezer milliárd forintot nem hozunk haza az Európai Uniótól azért, mert a kormány nem hajlandó megvalósítani olyan dolgokat, amelyek egyébként is az ország érdekét szolgálják. A jogbiztonság mindannyiunk érdeke, ahogy az Európai Ügyészséghez csatlakozás is. A befagyasztott uniós forrásokat haza kell hoznunk, ez a rövidtávú cél: ha a választópolgárok megadják nekünk az esélyt, május végén, június elején neki kell látni ennek a munkának. Nagyon sok uniós forrást kell lehívnunk, ráadásul rövid és véges határidővel: már most sok szakértővel azon dolgozunk, hogy ehhez minden a rendelkezésre álljon.

Van konkrét vállalásuk arra, mikorra érik el kormányváltás esetén, hogy fölszabaduljanak az uniós források?

Attól függ, hogy milyen forrásról beszélünk. Vannak olyanok, amik augusztus vagy szeptember végéig hívhatók le, ezeket minél előbb haza kell hoznunk. Az a célunk, hogy semmit se veszítsünk el, és professzionálisan használjuk fel az uniós pénzeket olyan területeken, amelyek egyből segítik a gazdaságot, ilyen például a kis- és középvállalkozások támogatása, de gondolnunk kell a hosszútávú megtérülésre is. Ide tartozik az épületek és lakóházak energiahatékonysága. A lakásállomány borzasztó állapotban van, ezért azt vállaljuk, hogy első lépcsőben százezer otthon felújításával növeljük az energiahatékonyságot, elsősorban vidéken, ahol nagyon nagy a lemaradás.

Ugyanez vonatkozik az energiahálózatokra is. Az első utam a Tisza szakértőjeként Kazincbarcikára vezetett, ahol a távhőszolgáltatás omlott össze: 60-70 éve nem történt komoly fejlesztés a hálózatban. Minden ilyen rendszerrel az a probléma, hogy ideig-óráig el lehet tologatni a beruházásokat, de előbb-utóbb el kell végezni. Konkrét terveink vannak arra, hogy az energiarendszer melyik részét kell felújítani ahhoz, hogy elfogadható módon tudjon üzemelni.

A forrásokra visszatérve: becslések szerint a korrupció mértéke a GDP a 4–6 százalékát teszi. Ez 3000 milliárd forint feletti elvesztegetett érték évente.

Nagyon sok ilyen forrás van, és akkor a látványos, azonnali pénzügyi eredményt felmutatni képes javaslatokat nem is említettem.

Például a propagandaköltségek megvágását?

Nyilvánvalóan. Aki kimegy az utcára, adófizetői pénzéből kihelyezett pártreklámokat lát. Ez a költekezés nemcsak anyagi szempontból nem célszerű, de azért sem, mert így nem lehet egy demokráciát működtetni. Aztán Magyarországon nagyon sok olyan gazdasági beruházást hajtottak végre, melyek finoman szólva is megkérdőjelezhetők. Addig, amíg az oktatásra, az egészségügyre nem költünk eleget, vagy nem jól költünk, vajon tényleg távközlési cégekbe, irodaházakba, repülőtérbe kell belerakni a magyar adófizetők pénzét? Ha pedig a magyar adófizetők pénze erre nem volt elegendő, akkor a bruttó adósságot jelentősen növelve, nagyon rossz kamatokkal vettek föl hiteleket, hogy ezeket a befektetéseket meg tudják valósítani. Jelenleg ott tartunk, hogy 4200 milliárd forintra nőtt a kamatkiadás, vagyis közel a négyszeresére 2010 óta. Úgy gondolom, hogy felelősségteljes pénzügyi filozófiával a büdzsé is jobb állapotban lenne: ezért örülök, hogy olyan pénzügyi szakértőnk van Kármán András személyében, aki valóban ért ehhez a területhez. És ezért fontos, hogy az új kormányban a Pénzügyminisztériumnak, az Egészségügyi Minisztériumnak, az Oktatási Minisztériumnak és az Igazságügyi Minisztériumnak vétójoga lesz.

De azoknak a jóléti intézkedéseknek a megtartása és kiterjesztése, amiket említett, könnyen szembe kerülhet azzal a fegyelmezett költségvetéspolitikával, amelyet a programjuk megfogalmaz.

Szerintem az nem jóléti kérdés, hogy az egészségügyre és az oktatásra költ egy ország.

Mint gazdasági szakember mondom: a legjobb befektetés, ha az egészségügyre és az oktatásra költünk.

A magyarok kirívóan alacsony várható élettartama nem fog emelkedni, hogyha nem változtatjuk meg az egészségügyet. És ha rendbe hozzuk az egészségügyet, az nagyon jót tesz a gazdaságnak, hiszen az emberek tovább maradnak aktívak. Ugyanígy az oktatás fejlesztése is nemzetstratégiai fontosságú.

Ez évről évre jókora plusz forrásokat igényel. Miből lesz rá pénz?

A szakértőink számítása szerint évente 3000–4000 milliárd forint megspórolható azzal, hogy másképpen menedzseljük a költségvetést, és ehhez jön hozzá 8000 milliárd forint uniós forrás és a gazdasági növekedésből befolyó plusz bevételek. Abból biztosan nem lesz versenyképes gazdaság, hogy telerakjuk összeszerelő üzemekkel az országot. Azok az országok az igazán sikeresek, amelyek az oktatásra és a hazai kis és közepes vállalkozásokra költöttek, és ma már olyan tevékenységeket tudnak végezni, amik hozzáadott értéket termelnek. Erre mondom azt, hogy mi nem zebrákat, hanem unikornisokat szeretnénk: olyan gyorsan növekvő startupokat, amelyek mögött magyar ötlet, találmány, digitális képesség van, és külföldön is megállják a helyüket. Ez utópisztikusnak hangzik Magyarországon, és ez mindent elmond a helyzetünkről, mert Csehországban vagy Észtországban nem tűnik annak. Húsz évvel ezelőtt ezen országok előtt voltunk, vagy legalábbis egy szinten velük, most pedig akkora a lemaradásunk, hogy olyan dolgokat, amik ott természetesnek hangzanak, Magyarországon utópisztikusnak lehet minősíteni.

Min kell változtatni ahhoz, hogy ne így legyen?

Először is kiegyenlített pálya kell. Magyarországon, ha valaki elkezd egy vállalkozást és sikeres, akkor előbb-utóbb ott találja magát, hogy ha nem lojális egy bizonyos politikai vagy üzleti körhöz, akkor nagyon nehezen tud tovább nőni.

És mihez kezdenének ezzel a politikai-üzleti körrel? Azokkal a NER-nagytőkésekkel, akik állami megrendelésekkel kapaszkodtak magasra. Mészáros Lőrinc érdekeltségei a jövőben ugyanúgy elindulhatnak tendereken, és ha a legjobb ajánlatot teszik, nyerhetnek is?

A tendereket úgy kell kiírni, hogy egy szélesebb réteg tudjon részt venni rajtuk, egyenlő versenykörülmények között. Ha egy tendert úgy írnak ki, hogy csak egy bizonyos méret fölötti versenyző vehet részt, és abból eleve egy vagy kettő van, az nem verseny. Ha pedig valaki versenyszerű üzleti tevékenységet végez, és jó abban, amit csinál, akkor ne az határozza meg, hogy megkapja-e a munkát, hogy melyik politikai oldalhoz lojális. Ez megint sokak számára talán elképzelhetetlennek hangzik, de a nyugati, demokratikus világ így működik.

A status quót viszont aligha lehet figyelmen kívül hagyni. Csak Mészáros Lőrinc vagyonát 1500 milliárd forintra saccolják. Övé a második legnagyobb magyar bank, jelen van az agráriumban, az energetikában. Az állam évtizedekre szóló koncessziókat osztott ki a gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetésére, a kaszinókra, a hulladékkezelésre. Mit lehet kezdeni ezzel a helyzettel? Le kell ülni tárgyalni, mondjuk, Mészáros Lőrinccel?

Az összes szerződést, koncessziós szerződést, amit említett, át kell nézni. Azt is meg kell nézni, hogy betartják-e azt, ami szerepel bennük.

Ez az ön feladata lesz?

Semmiképp nem egyedül. Nem vagyok Óz, a nagy varázsló. Természetesen nem lehet az egyik pillanatról a másikra megváltoztatni szerződéses viszonyokat. És mindezt a jog keretei között kell megtenni, mert ha nem így járunk el, akkor nem érjük el azt a változást, amit szeretnénk.

Pedig sokan a Tisza szavazói közül azt várják, hogy vagyonokat vegyenek vissza. Sőt, önök is ígérik ezt.

Lesz olyan hivatal, aminek ez lesz a feladata, de az is a törvényeket betartva fogja átnézni, hogy egy-egy adott ügylet jogszerű volt-e. Nincs olyan, hogy egy, két vagy három hónap alatt minden helyreáll és tökéletes lesz. De ha az emberek és a vállalkozások azt látják, hogy jó irányba változnak a dolgok, a bizalmuk is visszatér. Márpedig az egyik oka annak, hogy a gazdaság nem működik, az, hogy a gazdaság szereplőiben nincs bizalom, mert az látják, hogy vagy túlszabályozott egy terület, vagy éjszaka kiadott rendeletekben alkotnak rájuk ad hoc szabályokat, és új adónemeket vezetnek be egyik napról a másikra. Ezért nem ruháznak be.

A kiskereskedelem jó példa erre. Itt volt az árstop és az árrésstop, amiket arra hivatkozva vezettek be, hogy magas az infláció – de ettől függetlenül mégis az elmúlt tíz évben Magyarországon volt a legmagasabb infláció az összes uniós országot figyelembe véve. A lakossági fogyasztás is Magyarországon a legalacsonyabb. Ez pedig nem csak azért van, mert az embereknek nincs vásárlóereje: nincs meg a bizalom, hogy el merjék költeni a pénzüket.

Beszéljünk az energiapolitikáról, bár ezen a téren 37 évnyi előnnyel indul velünk szemben. A programja alapján a Tisza 2035-ig függetlenítené az országot az orosz energiahordozóktól. Csakhogy az Európai Uniónak van egy döntése, amely már 2028-tól megtiltja az orosz fosszilis energiahordozók importját. Ez komoly ellentmondás.

Először is: mi az orosz függőséget, nem az orosz partnerséget szüntetnénk meg.

A gazdaság minden területén az a jó, hogyha több opciónk van, több lábon állunk, diverzifikálunk, az összes adódó lehetőséget kihasználjuk. Ez a helyzet az energiaellátásban is, ha megbízható, fenntartható, a lehető legolcsóbb és legjobb minőségű energiát akarjuk beszerezni. Egy felelős gazdasági és politikai vezetésnek az a dolga, hogy ezeket az opciókat megteremtse. Ez lett volna a feladata a jelenlegi kormánynak is – ehhez képest az ország nagyon jelentős mértékben egy forrásból szerzi be az energiát. Gázt Magyarország már most is sok forrásból és különféle irányokból tud importálni, mégis egy irányba lejt a pálya. Az olaj esetében is bővíteni kell a beszerzési forrásokat. Ez sem lehetetlen: a környező országok jellemzően nem orosz forrásból vásárolnak, és nem látjuk a benzinkutakon azt az árkülönbséget Magyarország javára, aminek az eltűnésével riogatnak.

Visszatérnénk oda: mi lesz 2028 januárjától? Mentességet kérnének az uniós döntés alól, hogy 2035-ig, sőt akár utána is importálhassunk Oroszországból? Miért ragaszkodnának ehhez?

Eddig az elvekről beszéltem. Hogy mire kell törekednie egy kormánynak az energiabiztonság megteremtése érdekében. Az Európai Unió az Ukrajna elleni háború miatt írta elő a 2027 végén életbe lépő tilalmat, szankciós intézkedésként. Mi pedig azt gondoljuk és reméljük is, hogy az ukrajnai háború befejeződik addigra.

Csakhogy az uniónak az az álláspontja, hogy Oroszország megbízhatatlan beszállító. Az ön szintén frissen bemutatott tiszás politikustársa, Orbán Anita, aki a külügyekért felel, már 2008-ban könyvet írt arról, hogyan vált az orosz birodalmi törekvések eszközövé az energiapolitika. Geopolitikai megfontolásokat fognak érvényesíteni, amikor arról döntenek, hogyan álljon össze a magyar energiamix?

A magyar állampolgárok legolcsóbb, leghatékonyabb, legmegbízhatóbb energiával való ellátását tartjuk szem előtt. A geopolitikai realitásokat sem lehet figyelmen kívül hagyni, de azokkal akkor kell foglalkozni, amikor ténylegesen realitássá válnak. Ma sajnos ilyen realitás a háború.

De mi azt szeretnénk, annak vagyunk az elkötelezett hívei, hogy a mi döntésünk legyen, hogy kitől, hogyan és milyen feltételek között szerzünk be energiaforrásokat.

Orbán Viktor szóba hozta önt egy DPK-gyűlésen. Azt mondta, aki szerint le lehet válni az orosz energiahordozókról a rezsicsökkentés megtartásával, az vagy buta, vagy hazudik. Önt pedig nem tartja butának, ezért úgy gondolja, azért „küldték”, hogy megszüntesse a rezsicsökkentést.

Nem szeretném kommentálni a miniszterelnök minősítését, bár annak örülök, hogy a kognitív képességeimet nem kérdőjelezi meg. Tényszerűen azt lehet elmondani, hogy nincs érdemi költségkülönbség az orosz gáz és a holland gáztőzsde, a TTF jegyzési ára között. Tehát

azt az állítást, hogy nem lehet fenntartani a rezsicsökkentést akkor, ha valaki több forrásból szerez be gázt, udvariasan fogalmazva: nem tartom szakmainak. De, aki ezt mondta, velem ellentétben nem is ebben a szakmában dolgozott idáig.

Hogy a kormányfő szókészletéhez igazodjunk: Orbán buta vagy hazudik ön szerint?

Egyiket sem mondanám Magyarország miniszterelnökéről. Olyan kultúrából jövök, ahol meghallgatjuk a másik véleményét, és ha nem értünk vele egyet, akkor elmondjuk, hogy miért nem. A gazdasági életben ez jól szokott működni, a politikában pedig majd az emberek eldöntik, hogy annak a kormánynak hisznek-e, amelyik repülőrajtot ígért, de földbe állt, amelyik elérte, hogy a magyarok fogyasszanak a legkevesebbet Európában, vagy annak a pártnak adják meg az esélyt, amelyik szakértőket sorakoztat fel a karrierpolitikusokkal szemben. Hozzáteszem, miután nyerünk, a mi tevékenységünk mérhető lesz: nem fogjuk titkosítani a szerződéseket, és beszámolunk a sajtónak és az állampolgároknak is arról, hogy mit értünk el, például az energiapolitika terén.

Zárásképpen: az ön politikai irányultságáról, értékvilágáról mit tudhatunk? Világos, hogy menedzserként dolgozott, szakértői az önképe. De hogyan határozza meg magát politikailag? Liberálisnak, konzervatívnak, szociáldemokratának? Vagy technokrataként gondol magára?

Nem hiszek abban, hogy valakit be lehet rakni egy dobozba. Egy hónapja csatlakoztam egy kormányzásra készülő párthoz, politikai értelemben egyszerű állampolgárként tekintek magamra. Ha az értékrendemről kérdez: számomra meghatározó a családom, és mivel a világ különböző részein éltem, a magyarságom is, mivel erőt adott a munkám és az életem során. Miután rengeteg emberrel dolgoztam szerte a világban, a megfelelő kapcsolattartás, egymás megbecsülése is különösen fontos. Hogyha nem értünk egyet, akkor beszéljük meg. Ezek a sarokpontjai annak, hogy milyen ember vagyok, ez az értékvilágom, politikai ideológiákban nem gondolkodom.

A technokrata jelzőt vállalja?

Attól függ, mit értünk alatta. Ha azt, hogy van olyan területe az életnek, amihez értek, akkor igen – ez egyébként az emberek döntő többségére igaz szerencsére. De emocionális embernek tartom magam, és azt gondolom, hogy a másokkal közösen végzett munka, az együttműködés szeretete erősebb része a karakteremnek, mint ahogy egy száraz szakértőtől elvárják. Aki ismer, tudja, hogy szinte mindenkivel ragyogóan együtt tudtam dolgozni, lehetett dél-afrikai zulu, texasi cowboy, pipázó angol úr vagy német munkástanácsnok. Mindenkiben azt keresem, hogy miben jó, és a négy évtizednyi szakmai pályafutásom során azt tapasztaltam, hogy az emberek 98 százaléka jól akar dolgozni, meg akarja találni a helyét, sikeres akar lenni.

Nem hiszek az autokrata vezetésben – ez is fontos oka annak, hogy itt vagyok. Nem hiszek abban, hogy célszerű, ha egy nagyvállalatot évtizedekig egyetlen ember dominál. És különösen nem hiszem, hogy jót tenne ez egy országnak.

The post Kapitány István: Nemcsak gazdaságilag kell rendbe tenni az országot, hanem morálisan is first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu