Kapitány Iván Kálloy Molnár Péterről: Jó lett volna, ha ezt a sok méltatást, ami most jött, inkább az életében megkapja

A minap a 24.hu is hírül adta, hogy 55 éves korában meghalt Kálloy Molnár Péter. A színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró rövid lefolyású betegségben hunyt el, rákbetegségére áprilisban derült fény, szerettei azonban bíztak a felépülésében.

A színművészről az RTL Reggeliben is megemlékeztek kedden, Kapitány Iván rendező telefonon beszélt néhai barátjáról és kollégájáról, akivel hosszú éveken át dolgoztak együtt. Mint mondta, bár tudta, hogy Kálloy Molnár nincs jól, őt is letaglózta a halálhíre.

Nagyon sokat dolgoztunk együtt, nem véletlenül, és én nagyon bíztam, és nagyon szerettem az ő színészetét. Inkább az volt nekem most a furcsa, hogy az a sok pozitív visszaemlékezés és mindenféle méltatás, ami most jött, a halála után, azt jó lett volna, ha inkább az életében megkapja. Mert szerintem ő nem volt egy kellően megbecsült és elismert színész, de most már ezen sajnos nem tudunk változtatni. Ha ezeket a nekrológokat az emberek életében olvasnák föl, akkor talán mindannyian jobban éreznénk magunkat.

A beszélgetés alkalmával Kapitány a közös munkákra is visszaemlékezett. Mint mondta, utoljára a Gólkirályság harmadik évadához forgattak együtt, ami valamikor az év végén kerül majd adásba. A rendező emlékei szerint a színművész ott is precíz és maximalista volt, és bosszantotta, ha hibázott a forgatáson.

Nagyon-nagyon elégedetlen volt mindig magával, mindig bizonytalan volt egy picit, és ezért mindig egyre többet és jobbat akart magából kihozni

– mesélte Kapitány, aki amiatt is közel állt Kálloy Molnárhoz, mert a gyerekeik osztálytársak.

Péter egy olyan figura volt, akit mindenre meg lehetett kérni, mindenkinek segített, mindenhol ott volt, nagyon lelkes volt. Nagyon szerette ezt az egészet csinálni, mindene volt a színészet, meg egyáltalán a művészet […]. Keresnem kell a szavakat, mert azért ebből még továbbra sem ébredtem fel

– tette hozzá.

A színművészt többek mellett Harsányi Levente műsorvezető is gyászolja, akivel együtt dolgoztak az elmúlt időszakban.

The post Kapitány Iván Kálloy Molnár Péterről: Jó lett volna, ha ezt a sok méltatást, ami most jött, inkább az életében megkapja first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest