Karácsony szerint ez a rezsim tudja, hogy ha bebizonyítják, hogy van élet utánuk, akkor halomra dőlnek a hazugságaik.
„Azért akarják Budapestet megfojtani, mert ha Budapest fellélegzik, akkor fellélegzik az egész ország” – mondta.
Felidézte, hogy a Covid és az energiaválság idején megvédték az embereket, és irodaházak helyett parkokat adtak az embereknek. Hozzátette, hogy a kormány helyett is támogatják az ukrán menekülteket, megrendezték a tiltás ellenére a legnagyobb Pride-ot, befogadták a Freeszfét és arab befektetők helyett a főváros fejleszti Rákosrendezőt.
Átadta a tömegnek Iványi Gábor üdvözletét is, akit el akar lehetetleníteni a hatalom, de a főváros neki is segít.
Karácsony szerint ezek a bűneik: megvédik egymás szabadságát.
A főváros pénzügyi helyzete olyan, mintha a főbérlő a hússzorosára emelné a bérleti díjat.
„Az, hogy Budapest finanszírozza a kormányt, alkotmányellenes” – mondta Karácsony, aki szerint a törvényekkel vitatkozik a kormány.
Annyit kérnek, hogy tartsák be a törvényeket, a többit pedig bízzák rájuk, mert minden, amire az állam rátette a kezét, lerohadt és elpusztult.
The post Karácsony: Azért akarják Budapestet megfojtani, mert ha Budapest fellélegzik, akkor fellélegzik az egész ország first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





