Karácsony: Azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök döntése volt

Thumbnail for 6539613

Törvénytelenül inkasszálták ezt a 10 milliárdot a számlánkról. Valószínűleg politikai döntés született, mégpedig a Karmelitában.

– mondta Karácsony Gergely főpolgármester a Népszavának adott interjúban. Azt is elmondta, hogy öt éve küzdenek azért, hogy a budapestieket megóvják a kormány „sarcpolitikájának” következményeitől.

Elmentünk a falig. Ha a bíróság nem fogadja el az azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmünket, akkor borul az asztal és akkor minden is előfordulhat. Minden elképzelhető. Egy ilyen helyzetben az a felelős döntés, ha felkészülünk ezekre a forgatókönyvekre és bemutatjuk a döntéshozóknak és a budapestieknek. Bízom benne, hogy lejátszani nem kell majd.

– mondta. A főpolgármester szerint az inkasszó Orbán Viktor döntése volt.

Azok után a beszélgetések után, amelyeken túl vagyok, azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök döntése volt. A Covid idején jutottak arra a felismerésre, hogy a válsághelyzetet jobban kezelő önkormányzatok a riválisaik lehetnek. S ezt nem engedhették. Neki is láttak az önkormányzatok, s különösen a főváros kivéreztetésének. Ez lassú folyamat, de lassan célhoz érnek. Az elmúlt években 20 százalékkal, Budapest esetében 30 százalékkal csökkent az önkormányzatok finanszírozása.

– tette hozzá.

The post Karácsony: Azt gondolom, hogy ez a miniszterelnök döntése volt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest