Karácsony Gergely: A fővárosi önkormányzat rendezi meg a Budapest Pride-ot

Thumbnail for 6568881

Június 28-án a Fővárosi Önkormányzat a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal partnerségben megrendezi a Budapesti Büszkeség rendezvényt, angol nevén: a Budapest Pride-ot. A Budapesti Büszkeség a hatályos jogszabályoknak megfelelő önkormányzati rendezvény, amely a szabadságért és a jogegyenlőségért áll ki – jelentette be hétfő délután Karácsony Gergely.

Ebben a városban tudjuk azt, hogy vagy együtt vagyunk szabadok, vagy sehogy. Ezért ebben a városban nem lehet betiltani sem a szabadságot, sem a szerelmet, sem a Budapest Pride-ot

– mondta a főpolgármester.

Karácsony elmondta, Budapest ezzel feléleszti azt a korábbi hagyományt, amellyel minden év júniusában – a szovjet csapatok kivonulására is emlékezve – szabadságünnepet tart a város. Az idei budapesti szabadságünnep a Budapesti Büszkeség címet kapta, amelyen számos külföldi vendég – európai fővárosok főpolgármesterei, uniós tagállamok kormányainak tagjai, európai parlamenti képviselők és mások – jelezte részvételét.

A június 28-ai esemény pontos részleteit a következő napokban közlik a szervezők.

A fővárosi önkormányzat és a Pride szervezői tehát úgy kívánnak pontot tenni az esemény megrendezése körüli jogi viták végére, hogy önkormányzati rendezvényt tartanak.

Hegedűs Máté, a Budapest Pride szóvivője elmondta, hogy sok más európai városban rendezik meg közös szervezésben a Pride-ot, így Párizsban, Ljubljanában és Brüsszelben.

Februárban Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében azt tanácsolta a Pride szervezőinek, hogy ne bajlódjanak a felvonulás megszervezésével, utalva arra, hogy a kormány az idén harmincadik alkalommal megrendezendő jogegyenlőségi felvonulás betiltására készül. Márciusban a parlament elfogadta a gyülekezési törvény erre vonatkozó módosítását, amely a „gyermekvédelemre” hivatkozva lehetőséget teremtett a Pride betiltására. Emellett lehetővé tette az Országgyűlés, hogy ne csak a szervezőket, hanem a betiltott tüntetésen részt vevőket is büntessék, és őket arcképelemző rendszerek segítségével azonosítsák.

A Pride körüli jogi csatákról az alábbi cikkünkben írtunk:

Kapcsolódó
Két szivárványos eseményt, de csak egy Pride-ot terveznek ugyanarra a napra

Egyelőre nem világos, hogy a jogvédő szervezetek által június 28-ára bejelentett – kétszer is jogszerűtlenül megtiltott – szivárványos felvonulás milyen kapcsolatban van az ugyanarra a napra meghirdetett Pride menettel.

The post Karácsony Gergely: A fővárosi önkormányzat rendezi meg a Budapest Pride-ot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest