Aki a gyermekvédelem valós helyzetéről őszintén beszél, annak nekiront a hatalom és annak segéderői,
írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely.
Amint arról kedden beszámoltunk, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) feljelentést tett a gyermekvédelmi rendszerről tett állítólagos hazug kijelentések miatt azt követően, hogy a fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (Tegyesz) korábbi igazgatója interjút adott a Válasz Online-nak.
Kuslits Gábor, aki jelenleg egy budapesti intézményben dolgozik, többek között arról beszélt, hogy a Szőlő utcai javítóintézet állami gondozottakat futtató igazgatóját, J. Pétert két nagyon magas rangú politikus védhette eddig, „az egyiknek állítólag a fiúkat vitték, a másiknak a lányokat”. Azt is állította, hogy a Szőlő utcai igazgatói irodában „konkrétan orgiák voltak, és volt egy bérelt ház is, nem messze a Szőlő utcai gyermekotthontól, ahol szintén orgiákat rendeztek”.
Karácsony azt írta, „Budapest büszke rá, hogy egy olyan széles körben elismert szakember, mint Kuslits Gábor, a Budapest-család dolgozója”.
De persze az ország jobban járna, ha őt nem üldözték volna el, és továbbra is a gyermekvédelmi hatóság keretei között végezhetné a munkáját. De ez az állami hatóság ma úgy működik, hogy ha egy szakember elmondja a kritikáját, akkor nem a működésen javítanak, nem az állítások hátterét tárják fel, hanem hadjáratot indítanak a kritikát megfogalmazó szakember ellen.
A főpolgármester hozzátette, hogy a „hadjáratba” ma a kormány is beszállt, amikor a kormányinfón Gulyás Gergely miniszter azt mondta, jogosnak tartja a Kuslits ellen tett feljelentést.
„Fontos gesztus, hogy a BMSZKI (Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei) munkatársai kiálltak Kuslits Gábor mellett, a kiálláshoz én is csatlakozom!” – zárta bejegyzését Karácsony.
The post Karácsony Gergely kiállt a feljelentett gyermekvédelmi szakember mellett first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu