Karácsony Gergely lemondta minden külföldi programját

A kormány döntésétől függ, hogy 37–38 milliárd forintos mínusszal vagy a jogszabályi előírásnak megfelelően adósság nélkül zárjuk az évet – közölte Karácsony Gergely főpolgármester a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) elnökségi ülése utáni sajtótájékoztatón a Népszava tudósítása szerint.

A főpolgármester leszögezte: ha a kormány nem fizeti ki a főváros járandóságait, a Magyar Államkincstár pedig folytatja az inkasszózást, akkor nem tudják teljesíteni a törvény által előírtakat.

Lemondtam minden külföldi programomat, hogy készen álljak a kormánnyal való tárgyalásra. A szakszervezetek által szabott 168 órás határidő hamarosan lejár

– fogalmazott Karácsony, aki egyúttal emlékeztetett rá, hogy Gulyás Gergely a nyáron még azt mondta, hogy nem állhat elő olyan helyzet, hogy a közszolgáltatások veszélybe kerüljenek. Ez a helyzet szerinte most már vészesen közeledik, de a kormány továbbra sem tesz semmit, tette hozzá.

A Kúria egyébként épp néhány napja mondta ki, hogy jogtalan a fővárostól követelt szolidaritási hozzájárulás. Karácsony pedig nem sokkal az ítélethirdetés előtt beszélt arról, hogy jelen állás szerint év végére csődbe megy a főváros.

Mi az a szolidaritási hozzájárulás, és miért nem akarják kifizetni?

A konfliktus gyökere az, hogy a Budapestet terhelő szolidaritási hozzájárulás mértéke kilőtt az ellenzéki hatalomátvétel óta. Az összeg 2018-ról 2025-re a főváros működési kiadásának 3,3 százalékáról 25 százalékra ugrott – amíg Tarlós István vezetése alatt 5 milliárd forintot vontak le ezen a jogcímen, addig 2025-ben már 89 milliárdot akartak, ráadásul az összeg jövőre még tovább nőhet. A szolidaritási hozzájárulással nem csak az ellenzéki Budapestnek van baja, a székesfehérvári fideszes polgármester, Cser-Palkovics András is régi kritikusa az elvonásnak.

Gémesi György MÖSZ-elnök kedden a sajtótájékoztatón elmondta: már több mint 20 településre rendeltek ki költségvetési biztost, de ennél sokkal nagyobb azoknak az önkormányzatoknak a száma, ahol kétséges a tartozás nélküli pénzügyi zárás az év végén.

The post Karácsony Gergely lemondta minden külföldi programját first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest