Karácsony Gergely: Vigyük föl a Karmelitához a szemetet?

Thumbnail for 6347881

Rendbe tesszük Rákosrendezőt. Na de hova tegyük az állam szemetét?

Ezzel a felütéssel írt újabb posztot az ügyről Karácsony Gergely szerdán.

A főpolgármester kifejtette, „a budapestiek birtokba vennék már az új telküket, Rákosrendezőt, száz számra érkeznek a felajánlások, jelentkezések a titkárságomra, sokan jönnének segíteni a takarításban, mások pénzt is felajánlanának a vételárra. Köszönjük. Pénzt persze nem fogadunk el, azt már befizették a budapestiek adó formájában, most éppen a kormány tartja magánál jogellenesen jó részét, de visszaköveteljük, ami visszajár Budapestnek”.

Hozzátette, hogy a takarításban viszont jól jön majd a segítség, meg fogják találni a módját, hogy aki akar, részt vehessen a közösségi akcióban. „Lehet miniszter vagy fővárosi Fidesz-frakcióvezető is akár…” – írta.

Karácsony arról is értekezett, hogy az állam által évtizedekig elhanyagolt terület kitakarítása nem lesz kis feladat, nem is megy majd egyik napról a másikra, de nekiállnak, már készülnek rá.

Szerinte rögtön szembe is jön az első kérdés: kié a szemét, hova vigyék majd vissza, amit összeszednek? A hatályos jogszabályok szerinte világosak: a szennyező fizet, övé a felelősség. Nem bonyolult. A területen található alighanem a legnagyobb szemétkupac, a leégett Budapest Sportcsarnok törmeléke, amit a kormány még 1999-ben jó ötletnek tartott Rákosrendezőn letenni. „Történetesen akkor ugyanaz volt a miniszterelnök, mint most. Azóta se nyúltak hozzá.”

Vagyis ez bizony a kormány szemete, a kormány helyeztette oda, egy állami területre, a törvény pedig kimondja: „a hulladék eredeti tulajdonosa és az átvevő birtokos egyetemlegesen felelős a hulladék kezelésért.” A tulajdonos az állam, az átvevő birtokos az állam. Ez az állam szemete. Ők nem szedték össze, mi össze fogjuk szedni. De hova vigyük? Nyilván a tulajdonosnak kell átadni, ez következik a törvényből. Hol történne meg ez az átadás? Vigyük föl a Karmelitához? Tegyük az építésügyi minisztérium elé?

– sorolta a kérdéseit.

Mint ismert, Lázár János szerint a fővárosnak azonnal el kell szállítania a szemetet Rákosrendezőről 25 milliárd forintig, de Karácsony szerint a miniszter láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést.

Navracsics Tibor a Della podcastban beszélt arról, hogy ismeretei szerint nem az arab befektető lépett vissza a Mini-Dubaj projekttől.

Kapcsolódó
Megnéztük a belgrádi mini-Dubajt

Belgrádban az elmúlt tíz évben épített fel egy városrészt az az arab befektető, akinek a Rákosrendezőt is eladta volna a kormány. Bár a szerb fővárosban sokkal több magas épület van, mint Budapesten, a 168 méteres Kula Belgrade így is mindenhonnan szemet szúr. A helyiek véleményét kérdeztük.

The post Karácsony Gergely: Vigyük föl a Karmelitához a szemetet? first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest