Az augusztus 20-i ünnep, Szent István napja, nemcsak a magyar államalapításra emlékeztet, hanem arra is, hogy az ország megmaradása és fejlődése mindig is szoros kapcsolatban állt Európával – írta ünnepi üzenetében Budapest főpolgármestere.
Szent István azzal tette a legtöbbet a magyarság megmaradásáért, hogy Európához kötötte a sorsát. Úgy őrizte meg az ország szuverenitását, hogy közben bekapcsolta Európa gazdasági és kulturális vérkeringésébe. Európa értékközösségének tagjaként képviselni az önbecsülésünket – így lehet, és így érdemes ma is,
olvasható Karácsony Gergely közleményében. Hozzátette: az államalapítás ünnepe egyben a közös hazánk újjászületésének reményét is hordozza, amelyben a jogegyenlőség, a demokrácia és az emberi méltóság visszaállítása kulcsfontosságú.
De képes-e ezt a feladatát ellátni az az állam, amelyet a közjó szolgálata helyett a kiváltságok szolgálatába állítottak? Megvédi-e a polgárait az az állam, amelyik egy részüket megbélyegzi? Mi még a magyar állam akkor, ha az ország szuverenitását nem egy diktatúra beavatkozásától, hanem a civil szervezetektől és a szabad sajtótól félti?
Az állam szerepének újragondolása az emberi jogok és a méltóság védelmén kell, hogy alapuljon, hiszen az igazságos társadalom alapja az emberi méltóság tisztelete, ami túlmutat a jogszabályokon, és erkölcsi kötelezettségként is értelmezhető, folytatta a főpolgármester, majd Esterházy Péter írótól idézett:
Ha a kereszténység és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata közül legalább az egyiket komolyan venné a társadalom, a politikai elit, nem csak szemforgatón zsolozsmázná őket és papolna róluk, akkor előbbre tartanánk, vagy legalábbis világosabban látnánk. Talán még azt is látnánk, hogy a közösségek bajaira ugyan nem érthetetlen válasz a. közösségek önzősége, de nem megoldás. Így nincs tovább.
A változáshoz szükség van egy új alkotmányra is, mert az most nincs, de nem elég a kritikát gyakorolni, szeretni is kell a hazát és a közös politikai értékeket – húzta alá a főpolgármester. Az új alkotmánynak a polgárokat kell védenie a hatalomtól, nem fordítva, és társadalmi többség által elfogadott formában, akár népszavazással kell életbe léptetni. Az új alkotmánynak az egyenlőséget, a közösségépítést és az emberi méltóságot kell előtérbe helyeznie, szem előtt tartva, hogy a magyarok sokfélék, de egyenlőek.
Mi, Budapesten ehhez ragaszkodunk. Mert amikor a Szent István által alapított állam ma híján van európaiságnak, híján szolidaritásnak, amikor az erkölcsi megfontolások helyett a megosztásra és a valósághajlításra építi politikáját, akkor a helyi közösségeknek, az önkormányzatoknak kell helyt állniuk, példát mutatniuk. Ragaszkodunk kell ahhoz a hitünkhöz, hogy nekünk, akik hiszünk a demokráciában, az emberségben és a szolidaritásban, nekünk van egy jobb történetünk. És Budapesten ennek a történetnek a jegyében rendezzük be az életünket.
Az államnak az elnyomás és kirekesztés helyett a polgárok jogait kell szolgálnia, a demokratikus közösség megteremtése pedig közös felelősség – hívta fel a figyelmet Karácsony Gergely, és megjegyezte:
A következő augusztus 20-áig eldőlhet, hogy szabad polgárai vagy elnyomott alattvalói leszünk-e annak az államnak, amely nem a hatalmasokért, hanem mindannyiunkért kell léteznie. Eldől majd az is, jelent-e még valamit Szent István öröksége, amely nemcsak megtartotta a magyarságot, de bekapcsolta Európába. Vagy marad egy forró nyári nap, no meg a fennhéjázó tűzijáték, amelyről minden évben elmondhatjuk, hogy még drágább, mint a tavalyi.
The post Karácsony: Szent István úgy őrizte meg Magyarország szuverenitását, hogy hozzákapcsolta Európához first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu