Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét

Slánicz Béla új MÁK-elnök a miniszter közösségi oldalán közzétett bejegyzés szerint több mint húszéves felsővezetői tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során dolgozott a biztosítási és nyugdíjpénztári szektorban, a hitelezés, a pénzügyi szolgáltatások, valamint az informatika és a projektmenedzsment területén is. Kármán András kiemelte, hogy Slánicz Béla hazai és nemzetközi, több ezer fős nagyvállalatok irányításában is részt vett, ahol a szervezeti és digitális transzformációk megvalósításáért felelt.

A kinevezés kapcsán Kármán megfogalmazta az új elnökkel szembeni legfőbb elvárásait is:

  • modernizálni és gyorsítani kell a kifizetéseket, amelynek részeként a jelenlegi elavult nyugdíjkifizetési rendszert is meg kell újítani,
  • fel kell számolni a kincstár informatikai kiszolgáltatottságát, megerősítve az IT-biztonságot és a belső kompetenciákat,
  • véget kell vetni a pazarló, túlárazott beszerzéseknek, kiemelten csökkentve az informatikai szolgáltatások költségeit.

Az informatikai területen a lehetséges szolgáltatók körének bővítése is a feladatok közé tartozik a felelős gazdálkodás megteremtése érdekében – tette hozzá Kármán András.

The post Kármán András kinevezte az Államkincstár új elnökét first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest