Kárpáti Rebeka: Kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám

Thumbnail for 5848160

Kárpáti Rebeka a múlt héten számolt be arról, hogy megsérült a bokája, amikor önvédelmi oktatáson vett részt. Edzője ekkor bevitte a balesetire, ahol azt mondták neki, csak meghúzódott a lába. A színésznő most a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében írt arról, hogy a sérülése valójában komolyabb, mint hitte.

Másfél hete nem tudok ráállni a jobb lábamra. A balesetin azt mondták, nincsen semmi extra, csak meghúzódott, pihentessem, jegeljem. Mondom, »ebcsont beforr”, meg »rossz pénz nem vész el”, majd úgyis lesz valahogy, megoldom, aha…

írta mankós fotóján Kárpáti, aki másodvéleményt kért egy másik intézményben, aminek nyomán mint folytatta:

Kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám, úgyhogy kb. három hónap, mire minden a régi lesz, ha pontosan betartom a kezelések és a gyógytorna által előírtakat. Így akkor valószínűleg nem kell műteni

– osztotta meg követőivel a színésznő, majd köszönetet mondott az őt ellátó szakembereknek.

Kapcsolódó
„Reccsent egy hatalmasat” – Kárpáti Rebeka bokája önvédelmi oktatáson sérült meg

A színházban lesz előadása, így muszáj hamar gyógyulnia.

The post Kárpáti Rebeka: Kiderült, hogy három helyen szakadt telibe a bokám first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest