Október 21-én, kedden vesznek végső búcsút Benkő Imre Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotóművésztől, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjától a Pesterzsébeti temetőben – közölte a MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya hétfőn az MTI-vel.
A hazai fotóművészet egyik legfontosabb dokumentarista alkotója múlt szerdán, életének 83. évében halt meg. Benkőt a Magyar Művészeti Akadémia és a Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti.
Benkő 1943. február 17-én született Budapesten. Érettségi után az Ipari Szakmunkásképző Intézet híradástechnikai műszerész szakán tanult, első munkahelye a Magyar Távirati Irodában volt, ahol fotóriporter-munkatársként dolgozott. Alapító tagként részt vett a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának oktatásában és munkájában. 1971-ben végzett a MÚOSZ újságíró iskola fotóriporter szakán, dolgozott a Képes 7-nél, az Európa Magazinnál, majd a kilencvenes évektől szabadfoglalkozású fotósként alkotott. 1988 és 2000 között a Magyar Iparművészeti Egyetemen óraadó tanárként dokumentarista fotográfiát oktatott. Riportjait, fotóesszéit úgy készítette, hogy hosszú időt szánt az észrevétlenség megteremtésére: így tudta elérni, hogy alanyai természetes társként fogadják el őt és a fényképezőgépét. Már a hetvenes években az utca lett felvételeinek fő helyszíne és korhangulatot megörökítő témája, majd járt koncertekre, munkásszállókra, kultúrházakba, üzemekbe. Később a színház varázsa (Köllő Miklós pantomimegyüttese), az Artistaképző növendékeinek különös élete, fanyar, érdekes, kitartást igénylő világa ihlette fotóit.
Benkő 1989-ben megkapta a Kassák Lajos Ösztöndíjat, ez tette lehetővé számára, hogy elkészítsen egy egyedülálló sorozatot, amellyel 1992-ben elnyerte a W. Eugene Smith Memorial Fund (New York) ösztöndíját. Acélváros – Ózd 1987–1995 címmel megjelent albumával újraélesztette a már-már eltűnőben lévő nélkülözhetetlen vizuális műfajt, a fotóesszét. Szürke fények – Budapest 1970–1999 című, 1999-ben megjelent albuma a főváros három évtizedének dokumentarista krónikája. Utak/Fotók: 1971–2002 című fotóesszékötete (2004) saját kiadásában jelent meg. Több évtizeden keresztül kísérte figyelemmel a magyarországi ikreket, Ikrek – 1982–2008 címmel kötete is megjelent több mint kétszáz fotóval, sok száz portréval. 1993 óta, az első Diáksziget rendezvénytől kezdve fotózta az egyre nagyobbá váló Sziget fesztivált.
Benkő életéről Palotai János állított össze monográfiát Élet-Mű címmel, amely az MMA Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban. Legutolsó kötete 2022-ben látott napvilágot Távol és közel. Kína 1984–2019 címmel. Alkotásait számos díjjal jutalmazták, 1975-ben elnyerte a World Press Photo pályázat ezüst- és aranyérmét, majd három évvel később ismét aranyérmes lett. 1991-ben Pulitzer-emlékdíjat kapott. Hazai díjai közül kiemelkedik a Balázs Béla-díj (1981), az érdemes művész elismerés (2004), a Magyar Fotográfiai Nagydíj (2004), a Magyar Fotóművészek Szövetségének Életműdíja (2013), a Prima Primissima díj (2016) és a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ által adományozott Fotóriporteri Életműdíj (2021). 2025-ben kapta meg a Kossuth-díjat.
Benkővel lapunk 2017-ben készített interjút:
The post Kedden temetik Benkő Imrét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
