A brit kormány bejelentette az elmúlt évtizedek legátfogóbb menekültügyi reformját, amely a jelenlegi helyzethez képest lényeges szigorításokat hoz, így például a menekültstátusz ideiglenes lesz, a végleges letelepedés eléréséhez pedig a mostaninál négyszer tovább, összesen 20 évet kell várni – írja vasárnapi cikkében a Portfólió a Reuters cikkére hivatkozva.
A Shabana Mahmood vezette belügyminisztérium közölte, hogy a dán modellből merít ihletet. Mint ismert, Dánia az egyik legszigorúbb szabályozást alkalmazza, miközben az Európában erősödő bevándorlásellenes hangulat a kontinens számos országban történt már törvényi szigorítás.
A brit belügy adatai szerint egyébként a dán szigorítások nyomán Dániában negyvenéves mélypontra csökkentették a menedékkérelmek számát, és az elutasított kérelmezők 95 százalékát kitoloncolták.
A brit belügyi tárca közleménye szerint megszűnik a törvényi kötelezettség bizonyos menedékkérők támogatására, ideértve a lakhatást és a heti juttatásokat. Az intézkedések azokra vonatkoznak majd, akik munkaképesek, de nem vállalnak munkát, valamint azokra, akik megszegik a törvényt. A kormány az adófizetői forrásokat azokra összpontosítaná, akik hozzájárulnak a gazdasághoz és a helyi közösségekhez – írja a Portfólió.
A minisztérium azt is jelezte, hogy a menekültek védelme
ezentúl ideiglenes lesz, amit rendszeresen felülvizsgálnak, és akár vissza is vonhatnak,
amennyiben a származási országot biztonságosnak minősítik.
Mahmood a Sky News-nak azt mondta: „A mi rendszerünk különösen bőkezű más európai országokhoz képest: öt év után gyakorlatilag automatikusan le lehet telepedni. Ezt meg fogjuk változtatni.”
Közölte azt is, hogy a menekültstátuszt két és fél évente felülvizsgálják, és az eddiginél jóval hosszabb, 20 éves út vezet majd a végleges letelepedéshez.
Az Egyesült Királyságban a 2025. márciusig tartó egy évben 109 343 menedékkérelmet nyújtottak be, ami 17 százalékos emelkedés az előző évhez képest, és 6 százalékkal múlja fölül a 2002-es, 103 081-es csúcsot.
Mahmood közölte, hogy a kormány több „biztonságos és legális” út megnyitását tervezi a menedékkérők számára, mert Nagy-Britanniának is ki kell vennie a részét a veszély elől menekülők megsegítéséből – írja a Portfólió.
The post Kemény szigorításokat jelentett be a brit kormány menekültügyben first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu





