Gara Andor (1913–1999) nem volt hivatásos fényképész, eredeti szakmája a virágkereskedelem volt. Kis- és nagykereskedőként is tevékenykedett az 1950-es évek elejéig, amikor kényszerűen ajánlotta fel a Fővám tér üzlethelyiségét az államnak, megelőzve az elkerülhetetlen államosítást. Különösen a rózsák és a szegfűk iránti vonzalma volt erős. A két háború között együttműködött Czeglédi Nagy Ferenc hódmezővásárhelyi kertésszel és virágnemesítővel – róla utcát is elneveztek azóta az alföldi városban –, aki rózsatermesztőként több rózsa- és szegfűfajta nemesítéséhez járult hozzá. Üzleti kapcsolatai révén Gara még Olaszországba, elsősorban San Remóba is exportálta a virágait, így öregbítve a magyar rózsák és szegfűk nemzetközi hírnevét.
A kor egyre általánosabbá váló polgári passziói közé tartozó fotografálást Gara Andor autodidakta módon kezdte el művelni, idővel pedig a divatos pesti fényképész, Funk Pál alias Angelo műtermében és fotós sétáin pallérozta tudását, aki mozgóképpel és divattervezéssel is foglalkozott. Gara két háború közötti, a kor hangulatát erőteljesen megfestő felvételeit a családi fényképektől az utcán érzékenyen ellesett pillanatokon át a szociografikus igényű fényképekig számos műfaj jellemzi. Sok más mellett különösen izgalmas az 1937-es párizsi világkiállítás idején készült képeinek sorozata, amely a nemzeti pavilonok feltérképezése mellett a francia főváros hétköznapjait is érzékeny, érdeklő szemmel láttatja.
A Gara család mindig is vonzódott Franciaországhoz. Andor bátyja, a fényképeken is felbukkanó Gara László (1904–1966) már a húszas években Párizsban élt. Sporttudósítóként érkezett az 1924-es olimpiára, majd irodalmárként és műfordítóként marasztalta a francia főváros. A háborús éveket nem számítva László kétlaki életet élt Párizs és Budapest között, de a vasfüggöny leereszkedésével és a Rákosi-korszak beköszöntével évekre itthon tartották, hogy egy esetleges íróperben a vádlottak padjára ültethessék. A szorítás 1953-ban enyhült, majd Gara László 1956 végén végleg elhagyta az országot, hogy élete végéig a magyar kultúra egyik csendes, de annál jelentősebb követeként dolgozzon az emigrációban. Nevéhez köthetők a magyar költészet, köztük a Nyugat három nemzedéke első francia műfordításai, és neki köszönhető az 1962-ben megjelent Anthologie de la poésie hongroise du XIIe siècle à nos jours című monumentális magyar költészeti antológia, amely a mai napig a magyar irodalom legfontosabb francia, egyben nyugat-európai interpretációja. A kötet jelentőségét hangsúlyozó Le Monde korabeli recenziója online jelenleg is elérhető.
Gara Andor fotográfiáin több felvétel is jelzi az 1945-ös év cezúráját, amint egy később Ausztráliába távozó baráti család tagjaival pózolnak az ostrom során szétlőtt Budapest jellegzetes pontjain. A kényszerű államosítást követően Gara teljesen felhagyott a virágkereskedelemmel, és technikai tudása révén az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ fotólaborjának vezetője lett. Bár értett a szakmához, a munka főleg mikrofilmek készítéséből állt, ami távol állt a művészfotózástól. Ugyanakkor ezen a területen is elismertté vált, könyvet írt, valamint több labort is felszerelt, sőt német nyelv-tudása révén őt küldték főnökei a hatvanas években nyugati beszerző körutakra, amiről Bécs egyre táguló világának számtalan utcaképe is tanúskodik. Idővel, „másodállásként” esküvői fotózásokat is vállalt, a privát képkockák között pedig folyamatosan visszatérő elemek a budapesti utcaképek, balatoni nyarak, kényszerű május 1-jei felvonulások, valamint időről időre feltűnik a családi tűzfészek Só utca 2. szám alatti ház erkélye is, ahonnan minden generáció megcsinálta a maga felvételét.
Időközben Andor idősebbik fia, Róbert (1938–) a forradalom leverését követően ha viszontagságosan is, de 1957 januárjának legelején még el tudta hagyni az országot, és nagybátyjához hasonlóan Franciaországba emigrált, ahol először Strasbourgban telepedett le. Vívóedzőként lett sikeres, miután feleségével és két lányukkal az 1960-as évek végén átköltöztek Franciaország egyik tengerentúli megyéjébe, felesége szülőföldjére, a karibi Guadeloupe szigetére, ahol továbbadva a vívás patinás hazai tradícióit, idővel világ- és olimpiai bajnokot adott Franciaországnak.
A kisebbik fiú, Gara György (1947–) édesapja mellett, gyerekként tanulta meg a fényképezést. Fia elbeszélése szerint Andor „nagyon jó pedagógus” volt, aki gyakorlati sorrendben tanított meg mindent az exponálástól a filmhíváson át a pozitív labormunkáig. Az első szárnypróbálgatások között találjuk az ötvenes évek osztálykirándulásain készült felvételeket, a képeken pózoló srácok némelyikével ma is tartja a kapcsolatot. A kamasz György a belvárosi Apáczaiban töltött gimnáziumi évei alatt kijelentette, hogy a fényképezés „nem igazi művészet” – holott 14 évesen még egy tokiói ifjúsági kiállításon nyert különdíjat –, és az irodalmat, valamint a zenét részesítette előnyben. 1965-ben felvették az ELTE Bölcsészkara magyar–francia szakára, amit 1970-ben abszolvált, majd az Európa Kiadóhoz került szerkesztőnek, ahol egészen 1977-ig dolgozott belsős munkatársként.
György életébe a fotózás 23-24 éves kora körül a balett révén tért vissza az 1970-es évek elején, miután egy francia táncmagazint kezdett tudósítani a budapesti Operaház balett produkcióiról. Mivel az MTI fotóinak beszerzése valutáért nehézkes és költséges volt, apja tanácsára kezdett el táncot fotózni. Elmondása szerint az Operába valósággal „beénekelte magát”, majd hosszú ideig, még későbbi Párizsba költözése után is visszajárt a „függöny mögül, a színpadot fotózni”. Ezalatt megszámlálhatatlan fotón örökítette meg az intézmény meghatározó korszakának táncosait Fülöp Viktortól Metzger Mártáig. Ezek a táncképek a Rappai Zsuzsa szerkesztővel való együttműködésnek köszönhetően bekerültek több, a Corvina Kiadónál megjelent albumba is. A Fortepanon található képanyagban a gyerekkori osztálykirándulásokon túl is találhatók Gara Györgytől felvételek, rávilágítva készítőjük kiterjedt kapcsolatára Mészöly Miklóstól Bálint Endrén át a történész Katona Tamásig és az erdélyi színésznő Óss Enikőig. Gara 1977-ben került ki Párizsba egy négyéves szerződéssel, hogy a Sorbonne Nouvelle (Université Paris III) magyar tanszékén tanítson a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldi diákokat. Kapcsolata ekkor is folytatódott a Corvinával, a kiadó Műemlékvárosok sorozatához Gara György készítette el a Bruges-ről és az Avignonról szóló albumok képanyagát.
A sorbonne-i szerződés 1981-ben lejárt, és nem lehetett megújítani. Gara végül nem tért vissza Budapestre, feleségével inkább Párizs mellett döntött, majd a zenei körökben találta meg a helyét. 1984-ben a rangos Théâtre de la Ville-be került, ahol 39 évig programozta a zenei szezonokat. Jóvoltából a színház fontos szerepet játszott abban, hogy a magyar zenészek közül Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Perényi Miklós és a Takács vonósnégyes rendszeres vendége volt a színháznak; de ugyancsak a színház hozta vissza Európába az Egyesült Államokban élő Starker János csellistát és Sebők György zongoraművészt is az 1990-es években. Gara György végül nyugdíjazása után is, egészen 2024 májusáig dolgozott a színháznak.
A cikkünk megírásához segítséget nyújtó Gara György jelenleg Le Mans-ban él. Bár digitális fényképezőgépet sosem használt, iPhone-jával aktívan fényképez, miközben franciául ír rövid, elmélkedő szövegeket, olykor a kutyájával folytatott „párbeszédeket”. Neki köszönhető, hogy a Gara-család fotóhagyatékának Fortepanra került 1269 felvétele nyomán egy olyan családtörténet bontakozik ki előttünk, amelyben két generáció négy tagja nemcsak a fényképezésben, hanem a kultúra, a sport, velük a családi emlékeken túlmutató kollektív emlékezetben is otthagyták nyomukat.
Írta: Kéri Gáspár | Képszerkesztő: Virágvölgyi István
A Heti Fortepan blog a Capa Központ szakmai együttműködésével valósul meg. Az eredeti cikk ezen a linken található: https://hetifortepan.capacenter.hu/gara-csalad
Ha van olyan családi fotója, amit felajánlana a Fortepan számára, akkor írjon a fortepan@gmail.com e-mail címre!
The post Képek mesélik el a világban szétszóródott polgári család történetét first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu
