Képeket tettek közzé, hol élt három gyerekével az évek óta bujkáló férfi

Az új-zélandi rendőrség először közölt képeket arról, hogy hol élt egy új-zélandi apa három gyerekével éveken át. Illetve ez volt az egyik rejtekhelyük, itt találtak rá két gyerekre 12 órával azután, hogy az apa, Tom Phillips egy rendőrséggel folytatott tűzharcban életét vesztette – írta a BBC.

A rendőrség a gyerekekre a harmadik testvér segítségével talált rá, aki az apjával volt, mikor azt lelőtték.

A hatóságok közlése szerint a gyerekek „jól vannak”, de időbe telik, míg felépülnek a megpróbáltatások után.

Phillips nem sokkal 2021 karácsonya előtt tűnt el a gyerekeivel – a nyolcéves Jaydával, a hétéves Maverickkel és az ötéves Emberrel –, miután elveszítette a felügyeleti jogukat.

Olyan dolgokat láttak és tapasztaltak, amiket az országunkban élő gyerekeknek nem szabadna

– nyilatkozta Richard Chambers rendőrfőkapitány kedden a médiának, hozzátéve, hogy az apa „nem törődött” a gyerekek biztonságával, és „szó szerint veszélybe sodorta őket”. A gyerekek most a hatóságok felügyelete alá kerültek.

A sűrű növényzettel körülvett táborhelyen egy rakás lőfegyvert, lőszereket és két quadot találtak a rendőrök.

Hétfőn reggel az új-zélandi rendőrség bejelentést kapott, hogy valaki be akar törni egy mezőgazdasági kellékeket árusító boltba. Ekkor keveredtek tűzharcba Phillipsszel, egy rendőr súlyosan megsérült, a hatóság teljesen biztos abban, hogy a cél a rendőr meggyilkolása volt.

A férfi és gyerekei ügye évek óta nagy érdeklődést váltott ki, mind az új-zélandi-, mind a világsajtóból. Mi itt írtunk róla, még mikor előbb a férfi felbukkant egy térfigyelő kamera felvételén, majd pár napra rá lövöldözni kezdett a rendőrökre.

És, noha úgy tűnik, a család ügye végére pont került, ez nem teljesen igaz. A rendőrség továbbra is keresi a választ arra, hogy tudtak éveken át bujkálni, még úgy is, hogy többször is bejelentették szemtanúk, hogy látták az apát. Illetve, hogy hogyan tudott fegyverekhez jutni.

A rendőrség arról kedden nem adott tájékoztatást, hogy mi van a gyerekek anyjával (akit állítólag Catnek hívnak) vagy hogy vannak-e egyáltalán a testvéreknek családtagjaik.

A helyi RNZ megszólaltatta a gyerekek anyját, aki azt mondta, „nagy megkönnyebbülést” érzett, hogy „ez a megpróbáltatás véget ért”, nagyon hiányoztak neki a gyermekei „közel négy éven át, minden egyes nap”. De aztán így folytatta:

Szomorúan tapasztaljuk, hogy alakultak a mai események.

Kapcsolódó
Három éve bujkál egy férfi az elrabolt gyerekeivel az új-zélandi vadonban

Tom Phillips még 2021 karácsonyán vitte el a három közös gyermeküket a feleségétől, aki el akart válni tőle. Egy hátborzongató történet következik, ami évek óta lázban tartja Új-Zélandot.

The post Képeket tettek közzé, hol élt három gyerekével az évek óta bujkáló férfi first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest