„Kérték, hogy ne csináljam” – Stohl András a családja miatt egy hónapja nem iszik alkoholt

Thumbnail for 6133596

Október végén kerül a mozikba Till Attila új filmje, az És mi van Tomival?, amely kapcsán a rendező ismerőseit, barátait kérték meg, hogy válaszoljanak néhány kérdésre az alkohollal kapcsolatban, felhasználva ezt a film promózására. Az egyik megkérdezett Stohl András volt, aki elmondta, közel egy hónapja nem iszik már, noha rendszeresen fogyasztott eddig alkoholt.

Minden nap játszik a színházban, és a nap végét mindig 1-2 pohár borral zárta, mikor hazaért. Ám a családja arra kérte, ezt fejezze be.

Kérték, hogy ne csináljam. Ne legyen ez, hogy minden nap ezzel vezetem le a feszültséget. Úgyhogy most 3 hete gyakorlatilag tiszta vagyok. Nekem az a szerencsém, hogy nekem a családom szólt. Egész egyszerűen azt mondták, hogy nem vagyok szép, hogyha iszom. Megváltozik az arcom. Arról nem beszélve, hogy az embernek megváltozik a viselkedése.

Stohl hozzátette, hogy akinek gondja van az itallal, soha nem fogja belátni magától a problémát, ezért jó, ha van szakember, aki kívülről is látja az embert.

Kapcsolódó
„Ez egy életre szóló küzdelem” – Till Attila nyolc év után az Ázsia Expresszben ivott újra alkoholt

A műsorvezető nyolc éve tartózkodik az alkoholtól, az egyik feladatnak viszont némi rizsbor elfogyasztása is a része volt.

The post „Kérték, hogy ne csináljam” – Stohl András a családja miatt egy hónapja nem iszik alkoholt first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest