Két év után sikerült eltávolítani egy műanyag fedelet egy fekete medve nyakáról – írja a The Independent. Az állatot először 2023-ban, még bocsként figyelték meg egy vadkamera segítségével Michigan állam északi részén, a Lower Peninsulán.
Az első észlelést követően a helyi természeti szolgálat (DNR) munkatársai jelentős erőfeszítéseket tettek a példány felkutatására. A legutóbbi akció során végül sikerült befogni, a szakemberek pedig biztonságosan eltávolították a hulladékot.
„Elképesztő, hogy a medve túlélte, és képes volt táplálkozni” – mondta Cody Norton állami szakértő.
A nyakát sebek borították, és hiányzott róla a szőr, de a vártnál sokkal jobb állapotban volt
– tette hozzá.
Az állat május végén jelent meg újra a kamerák felvételein, a DNR ezt követően speciális, sérülést nem okozó csapdát állított fel. A befogás után, június 3-án az egyedet elkábították, a műanyagot levágták, majd ébredés után szabadon engedték.
Norton szerint nem tudni pontosan, miként került a fedél a nyakára. A medvék vadászati célú csalogatása legális az államban, ám az ehhez használt tárolók tetejének elég szélesnek kell lennie, éppen azért, hogy ne forduljon elő hasonló.
Az is kérdéses, hogy a mintegy 50 kilogrammos példány hogyan vészelte át a téli álmot ilyen kényelmetlen helyzetben. Az, hogy egy átlagos medvéhez hasonlóan tudott élni, egészen meglepő.
The post Két év után sikerült levágni a műanyagot egy medve nyakáról first appeared on 24.hu.
Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu