„Anya, kérlek szépen, menj el aludni. Ez nem te vagy. Gyere, fogd meg a kezem. Úgy. Nézz a lábad elé” – már amikor anya képes lábra állni. Anya néha futni is próbál:

Azt mondtam a férfinek, akit le akartam nyűgözni, hogy »Figyelj, én most lefutok neked királylányosan ezen a lejtőn”, és akkor beleakadt a Martens bakancsom valami vascsőbe, és akkorát baszódtam, mint még életemben soha.

Anya olykor táncol.

„Tök jó, hogy ilyen jókedve van, táncolok vele én is! Nem, nem akarom megzavarni a bulit, nem akarok zavarni. Hát, már nem küldenek vissza a szobába.”

Máskor anya fáradt.

„Hazaért, érdeklődik a suliról. Próbál kedves lenni, de mintha máshol járna a feje. Vártam őt haza, most mégis szorongást érzek a gyomromban. Hallom a hangját az ebédlőből. Lendületesen nevet, oldódik. Aztán egyre hangosabban, egyre élesebben nevet. A vacsoránál enyhe szétszórtság. Csillog a szeme, nem fókuszál; pörög. Az étel finom, mégsem eszem belőle. Közel a lefekvés, poharak a pulton. Anya szól, éles a hangja, affektálós. Szorul a gyomrom, de szót fogadok. Ő úgy néz rám, mintha először látna. Az arca mézesmázosnak tűnik, de keménység van benne. Most máshogy hangsúlyoz, más szavakat is használ. Félek, rossz vagyok. Próbálok elbújni mélyre, nem sírhatok, mert anyának most rossz. Meg sem akarok moccanni. A földön kucorgok. Legyen már vége!”

És van, mikor anya figyel.

The post „Két hete minden nap káóra iszom magam. Ilyenkor végre szépnek látom magam. Tubit hozzál, légy szíves!” first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu