Két napig játszhatta a bandavezért egy pesterzsébeti nő

November elején a rendőrök kiiktattak egy XX. kerületi dílert, ám ezzel még nem állt meg az üzlet; egy 33 éves nő vette át a bizniszt a testvérétől, így családon belül folytatódott a kristály árusítása – olvasható a police.hu vasárnapi közleményében.

A stafétát azonban csak két napra vehette át, mert a BRFK XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányságának rendőrei november 10-én rajtaütöttek. A nőt kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt hallgatták ki, a pesterzsébeti lakásban a kutatás során pedig több, előre kiporciózott fehér port tartalmazó kis pakettet, valamint kábítószer fogyasztásához használatos eszközöket találtak és foglaltak le a nyomozók.

A nőt őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

A gyanúsított 29 éves fivérét alig 48 órával korábban fogták el a kerületi nyomozók. Ő a rendelkezésre álló adatok szerint XX. kerületi otthonánál adagonként 5 ezer forintért árulta a kristály nevű kábítószert. A férfi a porciózott drogot az alsónadrágjába rejtette, majd onnan szolgálta ki vevőit, akik olykor sorban állva várták az otthona előtt.

A rendőrök a kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt kihallgatott férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság időközben el is rendelt.

A kristály néven árult kábító hatású anyag különösen veszélyes, hiszen soha nem lehet tudni, hogy pontosan mi van benne, és mennyire erős! Használata hallucinációkhoz, agresszióhoz, paranoia kialakulásához vezethet. Olyan, mint az orosz rulett: akár egyetlen adag is végzetes lehet – rohamot, kómát, akár szívmegállást is okozhat – hívja fel a figyelmet a rendőrségi közlemény.

The post Két napig játszhatta a bandavezért egy pesterzsébeti nő first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest