Ketyeg az óra: egy hét és lezárják a napelemes pályázatot

Thumbnail for 6288355

Kevesebb mint egy hete maradt annak a bő 11 ezer hazai háztartásnak, akik tavaly júliusig regisztráltak a Napenergia Plusz Programba (NPP), de eddig még nem adtak be pályázatot, írja a hvg.hu.

A lap cikke szerint az eredetileg 75,8 milliárd forint keretösszeggel indult, de tavaly nyáron 105,8 milliárdosra hizlalt programot január 15-én végleg lezárják. Aki pedig nem pályázik a regisztráltak közül, az végleg lemondhat arról a lehetőségből, hogy a beruházási összeg kétharmadát, akár ötmillió forintot is kapjon az államtól arra, hogy energiatárolóval kombinált napelemes rendszert telepítsen családi házára.

A közel 106 milliárdos keret közel 25 ezer pályázat támogatására is elegendő lenne, egyelőre azonban 20,6 ezer pályázó jut biztosan támogatáshoz (ennyit bíráltak el pozitívan). Vagyis még bő négyezer háztartásnak juthatna abból a 21 milliárdból, ami megmaradt a keretből az eddig kiosztott 84,4 milliárd után. A programba összesen 32 ezren regisztráltak, vagyis bő 11 ezren repülhetnének még rá a támogatott napelemes-tárolós rendszerekre.

A minisztérium azzal indokolta a program bezárását, hogy ezzel ki tudják szűrni azokat, akik elakadtak a pályázati folyamat különböző szintjein, és letettek a napelemes rendszerről. A keret felszabaduló részét így másra fordíthatják.

The post Ketyeg az óra: egy hét és lezárják a napelemes pályázatot first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest