Ki akarta próbálni a Tesla Cybertruck gázló üzemmódját, a fürdőzőknek kellett kimenteniük a tóból – videó

Thumbnail for 5973893

A Tesla 2019-ben mutatta be a Cybertruckot, ami a gyártó szerint túlélne egy apokalipszist is. Azt hirdették, hogy az autó gázlós üzemmódban akár 80 centiméter mély vízen is átmegy, ezt a funkciót most próbálták tesztelni egy szlovákiai tónál.

Egy autós a vízbe hajtott, a Tesla viszont megakadt Malé Košariská kavicsos medrében, később a a tóban fürdő embereknek kellett kitolniuk a vízből.

Minderről videó is készült, amit közzétettek az interneten, szúrta ki a Slovak Spectator beszámolóját a Telex.

Azt nem tudni, hogy milyen mély volt a víz, a Tesla mindenesetre már korábban felhívta a tulajdonosok figyelmét, hogy mielőtt belehajtanak egy tóba vagy folyóba, ellenőrizzék annak mélységét.

Elon, a Marsot próbáld meghódítani, ne Szlovákiát

– írta a videó megosztója.

A nagy médiafelhajtás közepette beharangozott Tesla Cybertruckkal több probléma is adódott az utóbbi években. A gyártó korábban azt állította, hogy az autónak törhetetlen üvege van, ám hamar kiderült, hogy ez nem igaz, szintén problémás lehet a gázpedál, ami beleakadhat a padlóba.

The post Ki akarta próbálni a Tesla Cybertruck gázló üzemmódját, a fürdőzőknek kellett kimenteniük a tóból – videó first appeared on 24.hu.

Tovább az erdeti cikkre:: 24.hu

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on TwitterShare on LinkedInPin on Pinterest